Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-04-01 / 2. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 14 — REFORMÁTUSOK LAPJA Kétszáz éve született Körösi Csorna Sándor A székely hegyek tövében, a Kovászna mellett lapuló kis háromszéki falu, Kőrös nevét ma a világon mindenütt ismerik, s tisztelettel ejtik ki. A ma Romániában, Erdélyben lévő település adott nevet nagy fiának, Csorna Sándornak, aki innen, ebből az isten háta mögötti kis községből indult el gyalogszerrel a világ másik végére. Csorna 1784. április 4-én született székely katonanemesi család sarjaként. Tizenöt esztendősen, 1799 őszén került a nagyenyedi Bethlenkollégiumba. Diáktársai így jellemezték: “vastag vérű” fiú volt: nyakas, önérzetes, igénytelen. Kilencven társa közül első minden tantárgyban, latin nyelven és “római literatúrában”, magyar fogalmazásban, a kötelező görög és német nyelv mellett franciául is megtanult. 1807- ben végezte el a “gymnasialis osztályokat”, és társai szerint ekkor ébredt föl benne “a legelső vágy, Ázsiát egykor béutazni.” 1815-ben befejezi Nagyenyeden tanulmányait, elnyeri a kollégium ösztöndíját, a göttingeni egyetem hallgatója lesz. Arab nyelvet tanul a híres Eichchorntól, embertant hallgat Blumenbachnál. A német nyelv mellett az angollal is foglalkozik. Göttingenből már azzal a határozott célkitűzéssel tér haza, hogy a magyar őshaza felkeresésére útnak indul Ázsiába. 1819 novemberében indul el a hosszú útra, az őshaza felkutatására, melyet Kelet-Turkesztában szeretne megtalálni. Nem Oroszország felé veszi az útját, hanem a Balkánon gyalogol az őshaza felé. Egy szír hajón éri el Alexandriát, majd a ciprusi Larnacából Libanonba hajózik, onnan Szíriába megy, Aleppóból ázsiai köntösben Moszulba, utána Bagdadba gyalogol. Rideg homokpusztákon és sziklahegyeken át 1820. október 14-én éri el Teheránt. Itt Henry Willock angol követ fogadja be a furcsa embert. Csorna felfrissíti angol tudását és megtanulja a perzsa nyelv alapjait. Tizennégy élő és holt nyelvet ismert már ekkor. Újabb veszélyes utak után Csorna 1822. június 9-én érkezett a tibetiek lakta Ládák fővárosába, Lehbe. Innen készül az ujgurok földjén lévő Jarkandba, a magyarok vélt őshazájába, de be kell látnia, nem vállalkozhat az életveszélyes útra. Visszafordul Lahor felé, és július 16-án találkozik William Moorcroft angol kormánybiztossal. Ö beszéli rá Csornát, hogy fordítsa erejét a tibeti nyelv tanulmányozására. Ezután kisebb megszakításokkal hét esztendeig él valóságos remeteségben a tudós zanglai, puktali és kánumi kolostorokban. Megtanulja a beszélt és írt (klasszikus) tibeti nyelvet, megismerkedik a tibeti irodalom fő műveivel. Az óriási irodalomban jártas lámákkal kivonatokat készittet a tibeti kultúra egy-egy fejezetéről, ekkor keletkeznek az úgynevezett Alexander-könyvek. Visszatérve tanulmányaiból, 1831 májusában az Ázsiai Társaságnak könyvtárosa lesz Kalkuttában. Fő munkája a sajátmaga gyűjtötte anyag rendezése és feldolgozása. 1834 januárjában itt jelenik meg nyomtatásban két alapvető könyve a tibeti-angol szótár és a tibeti nyelvtan. Életművéhez tartozik még huszonnégy angol nyelvű cikk a tibeti irodalom, történelem, földrajz, vallástörténet és a lamaista tudományok köréből, többek között a lamaista kettős “biblia”, a Kandzsur és a Tandzsur tartalmi leírása. Harmadik (poszthumusz) monográfiája, a kétnyelvű buddhista terminológiai szótár angol nyelvű fordítása még ma is az egyetlen feldolgozott kiadás. 1835 decemberében ismét útnak indul, elsősorban a mahratta, bengáli és szanszkrit nyelvek tanulmányozására; de az őshazakutatás gondolatának fellángolása lehetett az újabb út igazi oka. 1837 végén visszatér Kalkuttába, ahol továbbra is könyvtárosként dolgozik. Az Ázsiai Társaság titkárát, S.C. Malant tanítja tibetire. Malannal baráti viszonyba kerül, s neki adja féltve őrzött tibeti könyveit. Maian ezeket megőrizte, s 1885-ben Duka Tivadar, Csorna első hiteles életrajzírója közbenjárására a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. Körösi Csorna Sándor 1842 februárjában váratlanul ismét útra kel. Valószínűleg továbbra is az őshaza felkutatása volt a célja. Dardzsilingből azonban már nem folytathatja útját, az útközben szerzett malária mindinkább felőrli szervezetét, s április 11-én meghal. A dardzsilingi temetőben hántolják el. Körösi Csorna Sándor hazájának nem az őshaza kutatással, hanem éppen azzal szerzett dicsőséget, hogy egy addig teljesen feltáratlan tudományágnak, a tibetisztikának nemzetközi hírű megalapítójává lett. Műveinek jelentőségét mi sem bizonyítja szemléletesebben, mint az, hogy gyűjteményes formában 1885-ben, 1911-ben és 1957-ben új kiadásokban láttak napvilágot, szótárát és nyelvtanát pedig 1971-ben adták ki újra. A bicentenárium alkalmából az Akadémia Kiadó gondozásában lát majd napvilágot Körösi Csorna összes műveinek díszes reprint kiadása. A magyar orientalista születésének kétszázadik évfordulóján a Körösi Csoma-Emlékbizottság rendezésében a hazai események sorozatát az április 9-én megrendezésre kerülő ünnepi ülés nyitja meg. Ezt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében tartják. Április 10-én kezdődik az MTA háromnapos tudományos konferenciája a “Magyar őstörténet és nemzeti tudat” témakörében, amelyen különös figyelemmel vizsgálják majd a keleti eredettudat problematikáját. A megemlékezések második szakaszában szeptemberben Visegrádon tartanak Körösi Csorna szimpoziont, amelyre eddig 22 ország 140 tudósa jelentette be részvételét. Az emlékévhez több országos kulturális esemény és vetélkedő is kapcsolódik. Budapesten felállítják a tudós szobrát és róla elnevezett emlékparkot avatnak fel. ISMERETLEN PETÖFI-PORTRÉ Petőfi Sándor egy eddig ismeretlen portréja került a gyöngyösi Mátra Múzeum tulajdonába. A féltve őrzött rézkarcot Szekeres Pálné gyöngyösi lakos ajándékozta az intézménynek. Elmondása szerint a kép dédnagyapjától maradt rá, aki hadnagyként szolgált az 1848-as szabadságharc idején a 14. zászlóaljban. Később egy hajózási vállalatnál dolgozott, s kapcsolatba került a Petőfi Társaság tagjaival. Az ő közreműködésükkel jutott hozzá a Bécsben készült rézkarchoz. A szakemberek szerint a Mátra Múzeum birtokába került 34x25 centiméteres rézkarc a költő hiteles ábrázolásának tekinthető. A maga nemében teljesen egyedülálló, nem szerepel a Petőfigyűjteményben.
