Calvin Synod Herald, 1982 (82. évfolyam, 1-6. szám)

1982-12-01 / 6. szám

CALVIN SYNOD HERALD — 13 — REFORMÁTUSOK LAPJA ARANY JÁNOSRÓL Arany János 1817-ben született a bihari Nagyszalontán. A reformá­tus hitben felnőtt legkisebb gyer­mekre nagy hatással volt a békés csa­ládi környezet. Példás eredménnyel végzett elemi iskolái után a debrece­ni kollégiumba került, ahol a tanul­mányait félbe kellett szakítani a szü­lők szegénysége miatt. Arany ekkor elment tanítónak Kisújszállásra, majd egy rövid időre visszament Debrecenbe... Nagyszalontán tanító és segédjegyző lett, és ott vette fele­ségül ErcseyJuliannát. Két gyermek született a házasságukból: Juliska és László. László maga is neves költő lett. ARANY JÁNOS ELFELEDETT ÍRÁSAI 1882. október 22-én, száz éve hunyt el Arany János. Megemlékezésül Lukácsy Sándor irodalomtör­ténésznek, a Magyar Nemzet 1982. október 10-i számában megjelent — és eddig ismeretlen Arany-do­kumentumokat közreadó — írását közöljük. Arany János ismeretlen írását nyújtom át a tudománynak és a kö­zönségnek. Nem költői műveket, csupán a szalontai "falu jegyzőié"­­nek hivatali fogalmazványait, me­lyek azonban egyszersmind a nép­ember együttérző lelkének megnyil­vánulásai. Noha az írást reformkori lapok nyomtatott szövegéből köz­löm, ismeretleneknek mondhatom, mert eddig minden kutató figyelmét elkerülték, s nincsen benne Arany János hivatali iratainak kritikai ki­adásában sem. SZÖRNYŰ TŰZVÉSZ Szalonta városa romokban he­ver. Folyó hó 17-én délben a város egyik szélén tűz ütött ki, melly nem több mint két óra alatt az irtóza­tosan dühöngött szelek szárnyain az egész városon keresztül szágul­dozván, annak többet négy ötöd részénél, tehát mintegy ezer házat, ide nem számlálva az udvarokon volt mindenféle gazdasági épülete­ket elhamvasztott. Leégett nagy­templomunk, tornyunk, harang­jaink részint leolvadtak, részint le­hullva széttöredeztek, leégett egyik lelkészi lakunk, tanítóink lakai köz­­zül többen, városházunk minden irományokkal együtt. Népünk ínsé­ge és nyomora leírhatatlan: Ugyanazért a szűkölködő emberi­ség nevében, mély tisztelettel kére­tik minden emberbarát, hogy szám­talan éhenhaló szerencsétlen lakos­társaink felsegélésére valamely se­gedelmet adni, gyűjteni, s a begyü­lendő öszvegyet helybeli kereskedő Rozvány József úrhoz, mint a se­gélyadományoknak e végre bizott­­mányilag kinevezett elfogadójához és vezetőjéhez, mielőbb elküldeni kegyeskedjék. Kelt Szalontán, ápril 18-án 1847. Arany János, mint a segély gyűjtő bizottmány jegyzője Arany Jánosnak a tűzvésszel kapcsolatos további hivatalos iratait a kritikai kiadás közli: április 23-án, a Városi közgyűlések jegyzőköny­vében örökítette meg a szomorú eseményt (ez a legrészletesebb le­írás), április 29-én a szalontai tanács nevében segélykérő körlevelet fo­galmazott, május 17-én pedig az uralkodó elé terjesztett kérelem szövegét készítette el. Arany János hajlékát megkímélte a tűzkár, mint Petőfihez írt leveléből tudjuk, a pusztítás épp az ő háza mellett állapodott meg. A szeren­csétlenséget mégis meg kellett sínylenie: a romlásra jutott város másfél évig nem tudta jegyzői fize­tését folyósítani, emiatt Arany - mint maga írta később - szorult helyzetbe jutott, "kénytelen valék családom eltartása tekintetéből a forradalmi kormánytól egy aláren­delt irodai hivatalt elfogadni". Arany 1847-ben országos elisme­rést kapott, amikor a Toldi című el beszélő költeménye megnyerte a Kis­­faludy-Társaság pályázatát. A szá­mára többet ért azonban az, hogy megnyerte Petőfi barátságát és elis­merését is. 1863-ben az Akadémia titkárává választották, ami anyagilag megerő­sítette, de ugyanebben az évben meghalt a leánya, Juliska, ami pedig évekre elnémította nemzetünk egyik legtudósabb költőjét. Száz éve, 1882-ben halt meg. Ab­ban az évben, amikor a nemzetünk egy másik nagy egyénisége, Kodály Zoltán született. Arany halálának századik évfor­dulóján az Epilógus című verséből idézünk, amelyben a költő bölcsen és humorosan vizsgálja meg életét.-------------- EPILÓGUS --------------­(részlet) Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizony... Legfölebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem. Nem törődtem bennülővel. Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy áll orra Az út szélin baktatóra. Ha egy úri ló-csiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pőröltem, — Félre álltam, letöröltem. Hiszen az útfélen itt-ott Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. Az életet, im, megjártam: Nem azt adott, a mit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. Ada cimet, bár nem kértem, S több a hir-név, mint az érdem Nagyra vágyva, Bételt volna keblem vágya. Kik hiúnak és kevélynek — Tudom, boldognak is vélnek: S boldogságot Irigy nélkül még ki látott?...

Next

/
Oldalképek
Tartalom