Calvin Synod Herald, 1981 (81. évfolyam, 1-6. szám)

1981-05-01 / 5-6. szám

12

CALVIN SYNOD HERALD

KOVÁTS MIHÁLY HAJÓRA SZÁLL

Eszterhás István történelmi regénye

Hosszú évek, talán évtizedek óta nem volt olyan olvasó időszak az életemben, amelyet igazában egyetlen könyv világított volna be: azzal az erős, fejezetről fejezetre fokozódó, végén valósággal lobogó fénnyel, ami csak egy eredeti, saját törvényű író alkotásából sugárzik.

Ilyen élményem volt nekem a múlt karácsony hetei alatt Eszterhás István remekbe szőtt történelmi regénye Fabricy Kováts Mihály huszárezredesről, Washington György első, igazi lovasegységének a megteremtőjéről. Kováts Mihály alkotását „Pulaszki Légió” néven jegyezte fel a történelem; a dél-karolinai Charleston város 1779 májusában történt megmentésével az egész Egyesült Államok számára történelmet csináló, de szerény, „igazi katona” magyar „parancsnokló ezredes” helyett az utókor felületes történetírása a brigadéros tábornoki rangot már Európában szerződéssel lekötő, és így Amerikában Kovátssal szemben eleve rangidőssé előlépett lengyel szabadsághős, Pulaszki Kázmér nevéhez kapcsolta a „First American Legion” korszakalkotó győzelmét.

Ahogy Eszterhás István is említi könyve utószavában, többen vagyunk, akik már hosszabb idő óta foglalkozunk a 18. század óta bizony teljesen elfelejtődött, és csak alig fél százada „felfedezett” Kováts ezredesre vonatkozó történelmi anyag felderítésével, megrostálásával és egybeillesztésével. Jómagam már egy évtizede dolgozom ezen a téren, és, amint Eszterhás István is említi, néhány éve még Vasváry Ödönnel együtt terveztük egy Kováts-könyv megírását. Amikor annak a tervnek Vasváry Ödön halála véget vetett, úgy döntöttem, hogy a saját kutatásaimból előkerült anyag egy másfajta, más természetű és formájú Kováts-könyv kialakítására ad lehetőséget, tehát a Vasváry Ödönnel közösen kidolgozott tervtől el kell térnem. (Ezen a könyvemen jelenleg is dolgozom, és remélem, hogy az utóbbi két esztendő meglepően gazdag, újabb anyagának a beiktatása után, hamarosan készen is leszek vele.)

Ezért volt hát nekem kedves, és lelkem mélyéig lenyúló, egész belső világomat bejáró élmény Eszterhás István regényének olvasása. Hiszen ebben kaptam meg az igazolását a saját, hosszú évek száz és száz napjait betöltő kutatómunkámnak; ennek a hatalmas regénynek a megjelenésében, amely egy másik magyar író-kutató odaadását és történelemátélését is így kiérdemelte. De viszont ami csak annak a módján lehetséges, akit nem zavarnak a végleges megírásban a még hiányzó adatok (tehát a regényíró módján ír és nem a lépéseit óvatosan számontartó kutató módszerével, noha a regény kiformálásához is beláthatatlan sok történelmi ismeret kell), most itt van a kezünkben az eddigelé legsikerültebb, legszélesebb feladatvállalással megalkotott amerikai magyar történelmi regény.

Ez a Kováts Mihály olyan élő, hús-vér magyar hős, akin keresztül az egész 18. századvégi magyarság átlépett Amerika földjére és történelmébe, sőt — én biztos vagyok benne — minden mai amerikai magyar szívébe-lelkébe is.

Ahogyan Eszterhás István időzíti a regény cselekménykeretét, az olvasó alig egy esztendőt követ csupán, közvetlen cselekményi alapon, a hazáját elhagyó, Amerika szabadságáért tengerre szálló magyar hős életéből: attól kezdve, hogy 1777-ben megérkezik a franciaországi Bordeaux kikötővárosba egészen (vagy csupán?) odáig, amikor Valley Forge-ban, 1778 telén, a regény szerint másodszor is találkozik Washington fővezérrel. Ez azonban csak keret, amelyen belül, kitűnően alkalmazott írói „flashback”-ek (visszaemlékezések, párbeszédek és álmok) formájában, lejátszódnak előttünk a magyar hős elmúlt életének édes-kedves, vagy keserves, lírai vagy drámai történései, a hazai gyermekévek, a Rákóczi-szabadságharc emlékéből táplálkozó, és az alföldi (karcagi) pusztákon férfivá érlelődő fiatalember sorsfordulatai, akit húszéves korában már „eladnak”, hogy aztán huszárzászlósként szolgáljon Csehországban, majd pedig a porosz hadsereg szolgálatába sodródva ott már a magyar nemzetet a Habsburg-háztól is elszakítani akaró huszártisztek neveltjének örökösen a halál torkába pillantó katonanyomorúsága várja. És végül a nagy kísérlet: visszatérés a hazába, Magyarországra. Az a kínzó kérdés, hogy a Habsburg királynő, Mária Terézia ellen harcoló, mármár nemzetközi hírnevű huszár szabadcsapat-parancsnok átbújhatik-e a bécsi hivatalosak által számára megnyitott, szűk résen, mint a bibliai hajókötél a tű fókáin lehet-e belőle még egyszer ott, a saját nemzete körében, békében és megbecsülésben élő, a szó szoros értelmében „kvietált” (nyugalomban élő) huszárőrnagy, zavartalanul viselve régi, húszéves korában elhagyott ezrede egyenruháját? Lehet-e belőle boldog férj és családapa egy olyan társadalomban és olyan rokonságban, amelyben szinte minden rokon, barát és ismerős, minden felettes, rendőr vagy kishivatalnok már az új, „barokkos” Bécshez húzó, azt utánzó közszellem eltartottja és fenntartója?

Eszterhás István különösen ennek az álomnak, Kováts Mihály visszatérési kísérletének a lelki vetülését mutatja olyan írói erővel, a még Amerikában, a Delaware folyó partján is Tiszát-Dunát álmodó hazaszeretet éles, sebeket feltépő és gyógyító varázslatával, ami, magyar történelmi regényben a legjobban Jókai Mór és Móricz Zsigmond zsenijén keresztül valósult meg. A ma amerikai magyarja tanúsíthatja: igen, felkelnek az itteni magyar lelkekben a hazai képzetek, a hazai emlékképek, Erdély és a Felvidék, Budaoest. Debrecen, Eger és Szombathely, Kassa, Kolozsvár és Szabadka helyi és táji géniuszai. Ha valaki itt kezébe vesz egy magyar karikásostort, rögtön visszaemlékszik egy hortobágyi vagy bugacpusztai élményre, és egy amerikai folyó vagy tó vizének sodrásában felmerül előtte, mint