Calvin Synod Herald, 1980 (80. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1-2. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

11

BETHLEN GÁBOR

(1580-1629)

Ahhoz, hogy a Bethlen Gábor-serleget lélekhevítő magyar áldomásban elköszöntsük, látnunk kell először, ki volt Bethlen Gábor. Nem a történeti adatokra vagyunk kíváncsiak, hanem a Bethlen Gábor nagyságát kell meglátnunk.

Először is ő a legnagyobb vonalú magyar pályafutás: egyszerű köznemes apródból a XVII. század egyik legjelentősebb szuverénje lett. Hozzája a magyar történelemben csak Hollós Mátyás fogható; de neki Hunyadi János volt az apja, ami akkor jelentett annyit, mint egy kétszázados királyi családfa. Mátyás király a renaissance fia, a nagy karriérek és nagy egyéniségek korszakáé; Bethlen Gábor a barokk elején él, amelynek a konzerválás és a történelmi erők megóvása volt a jellemvonása. Szegény bújdosó volt Bethlen Gábor, egy kis falusi kúrián rengett a bölcsője, s egy kis falusi gazdaság volt a kezdet; — mint fejedelemnek majdnem évi félmillió aranyforint jövedelme volt, s ezt a vagyont egészen maga szerezte. Azon a földön uralkodott, amely e’őtte is, utána is hadakútja volt, — s 16 esztendeig tartó uralkodása alatt ellenség lába Erdélyt nem tapodta. Pedig ő maga szakadatlanul hadat viselt; életét nyeregben és íróasztal mellett töltötte, — de soha egyetlen csatát el nem veszített. Nagyszerűen értett a hadviseléshez, még jobban a békekötéshez; a hadviselés neki fegyveres diplomácia; — ez a szüntelen verekedő magyar a korszak legnagyobb pacifistája volt. Félemberöltő alatt egy feldúlt, koldussá tett, fejetlen és khaotikus országból tekintélyes birodalmat teremtett. amely kicsinysége mellett is komoly tényező és békés viruló ország lön. Ezt a nemzetet élő egységgé kovácsolta. Ő gondolkozott, ő akart és ő cselekedett, de gondolata, akarata és cselekvése egy egész nemzet történelmi akaratává, gondolatává és cselekedetévé vált. Egyénisége és Erdély áthatották egymást, egyikben megtaláljuk a másikat: Erdély az 6 akaratának lenyomata, ő Erdélynek az élő lelke. Ügy szolgálták egymást, mint a pecséten a viasz és a királyi arc. A keleti magyar fejedelemséget történelmi egyéniséggé ő formálta: Erdély levegőjében, hagyományaiban, szokásaiban, törvényeiben, öntudatában és aspirációiban az ő géniusza

él. A magyar szellem-történetben külön típust, egy nagyszerű és élő interimet teremtett: az erdélyi protestáns fejedelemség nagyszerű és befejezett epizódját, amely méltó párja az Anjouk korának, Mátyás művének, a reformkorszaknak, vagy a Ferenc József éráinak. Különös volt ennek a nagy epizódnak a politikai alkata: Bethlen Gábor a nagy abszolutisztikus uralkodóknak egyik kisebbméretű, de jelentős előfutárja: van benne valami, ami Nagy Frigyesre és XIV. Lajosra emlékeztet; különös volt társadalma: valami olyan demokrácia, amely nemességen alapszik; egy olyan demokrácia, amelyben nem a nemes lesz plebs-sé, hanem a plebejusok lesznek urakká. A székely földmíves, az egyházi lateiner s a kiváltságos városi polgár egyenlő, ha nem nagyobb tényező, mint az aránylag kisbirtokú rendi nemesség. Ezért Bethlen Gábor egyik legmodernebb államalkotónk, akinek nemzeti társadalma olyan fokon áll, amelyre Magyarország a gyakorlatban csak 1867 után emelkedett. Bethlen állama századokra kirekesztette a társadalmi forradalmak lehetőségét. Bár a magyarságnak csak egy részén uralkodott: minden titkos gondolata a magyarság belső egysége körül forgott; e ponton Zrínyinek volt az ellenpárja, csakhogy Zrínyi katona és álmodozó volt, Bethlen államférfi és reálpolitikus. Ő volt a nagy magyar fejedelmek közül, — talán még Martinuzzi György, — aki látta, hogy a magyar belpolitika a külpolitikának a függvénye, s egész erejét a diplomácia kötötte le. Ő volt a legnagyobb magyar külpolitikus, kivált, ha eszünkbe vesszük, hogy ő megállotta a sarat a legnehezebb külpolitikai helyzetben. A birkózó Kelet és Nyugat császársága között országát megtartotta, fejlesztette s mindenki számolt vele, s bár senki sem hitt neki, ő addig igazodott, míg mindenki hozzá igazodott. Ezenfelül pedig magyar kultúrhős tudott lenni: Mátyás óta magyar udvar csak Gyulafehérváron volt s amannak renaissance és latin míveltsége mellet a Bethlen Gáboré olyan magyar volt, mint amilyen francia volt a XIV. Lajos udvara. Hiszen maga a fejedelem alig tudott latinul s a magyar nyelv mellett csak még a törököt bírta igazán.

Mindezt az eredményt a legminimálisabb eszközzel érte el. Diplomáciáját lebonyolította sajátkezű levelezésével; — követei inkább írnokok és postások, mint diplomaták. Háborúiban ő volt a vezér s a vezérkar, — néhány bátor és engedelmes hadnagya közt vezéri talentom egy sem volt. Politikai sikereit azzal vívta ki, hogy maga parancsolt és rábeszélt: nem volt egyetlen önálló tanácsadója vagy minisztere. Ő volt az ország egyetlen pénzügyi lángelméje, — neki csak ügynökei voltak, de Colbert-jei nem voltak soha. Még tudósa és kultúrpolitikusa sem volt, pedig aranyért hozatta őket: mindenkinél végzetesen több esze volt. Valószínűleg ő lehetett a legmagányosabb, a legárvább magyar. Arca a legszomorúbb magyar arcok egyike. Az övé volt minden gond és minden felelősség, — ő mindent látott és mindenen átlátott. őt nem látta senki. Rejtelem maradt a világpolitikában és rejtelem maradt odahaza. Belső életén atlaszi teher nehézkedett, ezért roppant össze élete delelőjén. Két női lélek állott mellette: — egy áldott, de beteg asszony: az első, akire egyénisége nyomasztó és tragikusan összeroppantó hatással volt; s egy életvidám fiatal brandenburgi lány, aki furcsának találta a komor bástyaembert és léhává, könnyűvérűvé vált mellette, — s egyik sem értette meg. Világosan látta élete nagy tragédiáját: maga nem folytatódik gyermekeiben s politikai művének össze kell omlania, mert átmeneti volt: addig él, amíg a török alul Magyarország fel nem szabadul. És ő neki kívánnia kellett, hogy politikai müve öszeomoljon.

Tiszántúli ember volt, de azért ő a tipikus erdélyi ember.

Nem azért, mintha ő alakult volna át, hanem az ő ar-