Calvin Synod Herald, 1979 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11-12. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 13 VITÉZ KIRÁLY IMRE 1883-1979 Király Imre Háromszék vármegye Szörcse közsé­gében született 1883. július 28-án. Édesatyja Király Imre, édesanyja Albert Anna volt. Az elemi iskolát helyben, a tanítóképzőt Kolozsvárott végezte 1904-ben. 1904-1921-ig Nyíregyházán volt tanító. Ez idő alatt Brassón 1910-ben és Iglón 1912-ben szakipari tanfo­lyamot végzett. 1914-től kezdve részt vett a háború­ban, melyben hőstetteivel hét kitüntetést szerzett, s mint hadnagy szerelt le. 1921-ben családjával együtt Amerikába jött. Előbb a Szabadság napilapnál dolgo­zott, majd a Kundtz vállalat rajzolója lett. 1922-ben a Cleveland, West Side-i Magyar Református Egyház hívta meg tanítónak, 1928-ban pedig az Első Magyar Református Egyház. Itt oroszlánrészt vállalt a Beth­len Terem építésében. Szolgálata alatt a helyi magyar közélet vezető személyisége volt. Országos viszonylat­ban is értékelték munkáját; a Magyar Szövetség pénz­tárnoka, titkára, majd elnöke lett. A Református Pres­biter Szövetség elnöki tisztét is viselte. A Református Egyesületnek 1931-1961-ig pénztárnoka volt. Király Imre 1913-ban nősült; felesége Völgyi Jo­lán, akivel 54 évig élt boldog házasságban. Gyerme­keik: Imre, az amerikai külügyi szolgálatban, Jolán, Farkas Róbert tengerész kapitány felesége és Katalin, Fiók Albert volt ügyész és bíró felesége. aggmenház lakói számára tartott szolgálatot, 20 évig beszolgálta Monongahelán a Magyar Református Egy­házat, 2 évig pedig magyar nyelvet tanított a California State Collegeban. Az ünnepségen magyar részről [alsó Sándor lel­kipásztor vett részt, valamint a környék magyarsága, s a presbiteriánus lelkészek. Levélben köszöntötte az ünnepeltet államunk elnöke, a Presbiteriánus Egyház moderátora Dr. Howard L. Rice, Jr., a stated clerk Dr. William P. Thompson, Dr. William G. Rusch, a Trinity Synod vezető lelkésze. Silay Sándor lapunk hűséges rendelője és olvasója; lapunk szerkesztője és olvasói ezúton csatlakoznak az ünneplők sorához, és Isten gazdag áldását kérik éle­tére és további szolgálatára. V. F. Király Imre nyugdíjazása után Floridába költö­zött, ahol neje haláláig, 1967-ig maradt. Ezután köl­tözött Katalin lányához Pittsburghba. A Kálvin Egy­házkerület 1978-ban Ligonierben tartott közgyűlésén érdemei elismeréseképpen ünnepi bankett keretében díszoklevéllel tüntette ki. A Vitézi Rend katonai hős­tetteiért 1966-ban vitézzé avatta. A Szent László Tár­saság 1974-ben fogadta tagjává. Király Imre nemes lelkét folyó évi október 7-én adta vissza Teremtőjének. Temetése a Pittsburghi Ma­gyar Református Egyházban volt Novák Miklós helyi lelkész, a Kálvin Egyházkerület, Ft. György Árpád a Református Egyesület, Illés Lajos az Amerikai Magyar Református Egyház, Károly Elemér a William Penn Egyesület, Pásztor László az Amerikai Magyar Szövet­ség és Kovács Zoltán a Bethlen Otthon képviseletében és szolgálatával. Holttestét Floridába szállították és neje mellé temették október 11-én Nagy Pál János szolgálatával. Király Imre a hazai és amerikai magyarságnak egyik kimagasló egyénisége, munkása és hőse volt, aki nagyon sokáig hiányozni fog körünkben, de aki Csaba királyfi seregében egykor visszatér, hogy megszaba­dítsa eltiport és szétszórt népét... Áldás és béke poraira! Dr. Vitéz Ferenc SZABÓ PÁL 1898-1979 Szabó Pál, az Abauj- Toma vármegyei Györke község volt kántor- és igaz­gatótanítója, Alsómecenzé­­fen született 1898-ban. A tanítóképzőt Sárospatakon végezte. Az első világhábo­rúban a román és az olasz fronton harcolt, fogságba esett, majd kiszabadulva zászlósként szerelt le. Ta­nítói szolgálatát 1920-ban kezdte. 1924-ben választot­ta meg a györkei Református Egyház kántor- és igaz­gatótanítónak, mely tisztséget az iskolák államosítá­sáig viselte. A második világháborúban hadnagy rang­ban vonult be katonának. Leszerelése után visszatért Gyürkére. Nyugdíjazása után Kassán telepedett le, ahol kántorként szolgált haláláig. Meghalt Kassán október 11-én. Temetését Varga Béla esperes végezte a helyi egyház és györkei tanítványai seregében. Neje, Barányi Irén mellé temették a boldog feltámadás reménysége alatt. Szabó Pál hűséges református tanító volt, lelkes énekkar vezető, levente oktató, közművelődési egyleti vezető, tűzoltó titkár, könyvtáros, kertész és talpig be­

Next

/
Oldalképek
Tartalom