Calvin Synod Herald, 1979 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11-12. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD ROSSZABBODIK A MAGYARSÁG HELYZETE A FELVIDÉKEN Az elmúlt két esztendőben Csehszlovákiában is fokozódott a nemzetiségi türelmetlenség: nyílt és titkos rendelkezések egész sora igyekezik korlátozni a magyar nemzetiség jogait. Ennek egyik legkirívóbb példája az a tervezet, amely 1978 szeptemberétől kezdődően „kétnyelvűvé” kívánja tenni a magyar általános — és középiskolák oktatási nyelvét, ami gyakorlatilag egyenlő a magyar anyanyelvű oktatás megszüntetésével. A belső (titkos) anyagként kezelt tervezet azonban kiszivárgott, s országos tiltakozást váltott ki, aminek eredményeként 1978 őszén nem került sor az iskolák ilyen értelmű átalakítására. A nemzetiség elleni akciók másik formája a kibontakozóban lévő klubmozgalom tevékenységének akadályozása, részben a vezetők megfélemlítésével, részben pedig azzal a rendelkezéssel, miszerint magyarországi előadót csak abban az esetben hívhatnak meg a klubok, ha azt valamilyen felső szerv jóváhagyja. Márpedig a szlovákiai magyar klubmozgalom, amelynek célja a magyar kultúra ápolása és terjesztése — elsősorban a Magyarországról hívott előadókra alapozódott, nélkülük elsorvadásra van ítélve. Hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy a Csehszlovákiád magyarok helyzete 1968-tól, illetve az azt követő, 1970-es években megvalósuló „konszolidáció’’ nyomán vált és válik egyre nehezebbé. 1968-ban ugyanis Csehszlovákia föderatív álammá vált, a szlovák és a cseh nemzet egyenrangúságát deklarálták. Korábban, amíg a demokratikusabb hagyományokkal rendelkező cseh nép formálta elsősorban a belpolitikai helyzetet, a magyarok sorsa kedvezőbb volt, mint a nagyobb önállósággal rendelkező Szlovákiában. Természetes, hogy a nemzetiségek jogainak növekvő korlátozása reakciót vált ki az érintettek körében és elítélő véleményeket, kritikát azoknak a magyaroknak a körében is, akik Csehszlovákia határain kívül élnek — akár Magyarországon, akár máshol — és figyelemmel kísérik a csehszlovákiai magyarok helyzetét. A hivatalos csehszlovák szervek ezt a fokozodó elégedetlenséget és tiltakozást, amelyet rendelkezéseikkel és intézkedéseikkel kiváltották úgy magyarázzák, hogy kívülről igyekeznek nacionalista érzelmeket szítani a szlovákiai magyarok körében. Ez a megtévesztésre szánt, összefüggéseket észrevenni nem akaró álláspont — amelyet bizonyos helyeken nem is rejtenek véka alá — a magyar hatóságokat is arra készteti, hogy szigorúbban lépjenek fel azokkal szemben, alak Magyarországon kapcsolatot tartanak a Csehszlovákiában élő magyar szellemi élet vezetőivel. Teljesen nyilvánvaló, hogy a csehszlovákiai magyarok körében tapasztalható, s egyre növekvő elégedetlenség nem külföldről importált jelenség, hanem a nemzetiségi jogok növekvő arányú megsértése által kiváltott természetes reakció, egy sarokba szorítottságát egyre jobban érző, és egyre inkább felismerő népcsoport magától értetődő védekezése. Az elszlovákosítás néhány példája: Magyar feliratot még magyarlakta vidékeken sem látni. Kassán, a Lőcsei Házban „magyar vendéglő” van, de — legalábbis nekem — nem adtak magyar nyelvű étlapot. Kétlem, hogy van. A kassai múzeum homlokzatán régen négy téglaalakú keretben ki volt írva: Építészet, Szobrászat, Festészet és még valami. Ezek ma be vannak festve. — A legszomorúbb látványok egyike a bártfai Szt. Egyed templomban egy ablak, amiből kivették a magyar címert. Nem tudom, ez az első vagy második világháború után történt-e, de a lényeg az, hogy így próbálják minden vonalon elhazudni ezer év történelmét. Mintha magyarok ott sohasem lettek volna. Kevés jobb oéldát találni erre ennél az ablaknál. Erről jut eszembe. hallottam egy emberről, akinek Kolozsváron az volt az áUása, hogy összeírja azokat a vízvezetékcsatornt fedőket, és egyéb, az utcán és járdán lévő dolgokat, melyekre magyarul volt valami írva, — például, hogy készült Csepelen va*ry Dióseyőrött 1906-ban, stb. Ezeket aztán kicserélik majd román feliratúakra, hogy még i’yen helyen se maradjon nyoma sem a magyar múltnak. Visszatérve a Felvidékre, azt hallottam, hogy ma 580,000 ember vallja magát magyarnak a Felvidéken. Az iskolák terén az irányzat az, hogy a magyar szülők "yérékéit szlovák iskolákba próbálják bekényszeríteni, különböző, jólismert módszerekkel. Ez, sajnos, elég sikerrel jár! 1963-64-es tanévben 90,000 tanköteles magyar gyerekből 79,000 járt magyar iskolába, 11,000 szlovák iskolába. Ez 12%.
