Calvin Synod Herald, 1978 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1978-11-01 / 11-12. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD Amíg az evangélium egyfelől a közönyben, másfelől az üldöztetésben halkul, két erő küzd Krisztus köntöséért, hogy elvegye vele földi királyságát. b. Az advent második formája egy nem időhöz kötött alkalom. Ez az advent a szenvedő, gyötrődő, viaskodó, megoldást, az Istent kereső ember adventje. Ez az advent akkor jön el, amikor úgy találod, hogy saját magad kevés vagy magadnak. Amikor meglátod, hogy lehetne szebben, jobban, igazabban élned, és, hogy lehetséges egy ilyen életforma. Ekkor már kiábrándultál magadból, vagy pedig egy számodra ismeretlen erőtől indíttatva haladsz egy még ismeretlen, de már magasztosnak sejtett cél felé. Nyugtalan, gyötrődő, szenvedő és viaskodó virrasztás ez. Érzed, hogy lesz, hogy jön a megoldás, mert lennie kell megoldásnak. Szíved a már közel levő fölismerés örömétől repes, lelked vergődik, agyad, tudásod zárt ajtokón, vagy ajtónak vélt falon kopogtat, s amíg tanácstalanul, de egzisztenciálisan tör ki szívedből a segélykiáltás - egy dicsőséges arc ragyog le rád, s egy átszögezett kéz hajlik le érted... Ki ő ...? Sokszor hallottál Róla sokszor tagadtad meg..., sokszor kételkedtél Benne ..., de most örömkönnyes szemed Reá emelve, a rátalálás örömétől tör fel szívedből és ajkadon reáismerésed és odaadásod bizonyságtétele: Én Uram és én Istenem...! Szeretnéd elmondani, mit vétettél, de Ö nem kérdi, ki voltál, mit tettél, hol pazaroltad el atyai örökséged, csak szeretettel szorítja keblére bűnbánatod könnyében s Fia vérében tisztára mosott arcod ... Érzed, hogy érdemes volt keresni, mert megtaláltad, érdemes volt zörgetni, mert már bekerültél a belső szobába, érdemes volt esztendeidet a lehetőség keresésében elveszteni, mert az örökkévalót kaptad viszsza... És megláttad, hogy érdemes volt Krisztusra várnod, mert amióta megtaláltad, azóta kezdtél Élni... c. Az advent harmadik formája már valóban a keresztyén, a Krisztusra talált ember adventje. Benne a hívő lélek dicsőségben eljövendő Urára tekint. Megismerte Urát, szolgája, boldog szabadosa lett, szőlőjében munkálkodik, s várja vissza Urát, Akiről tudja, hogy eljön, hogy jön, hogy közel van, de nem tudja, mely órában jelenik meg. Minden pillanatban itt lehet, annál jobb, minél hamarabb jön: Jövel, Uram, Jézus! A keresztyén ember várja visszajövő Urát. Megtalálta már, Benne és Neki él, botladozik, de Ő ismét fölemeli és elindítja. Életének egyetlen célja van: viszontlátni Urát. Urát, Aki szenvedéseit elszenvedte, büntetéseit elviselte, keresztjét hordozta, Aki meghalt érte, Aki föl is t imádott, hogy aki az Övé, annak új élete legyen és Vele legyen mindörökké. Ura már az Atya jobbján ül, de visszajő, hogy az övéit magához emelje. Drága bizonyságot adott erről. Aki így szeretett, Aki meghalt értem, és halandó testemet halhatatlanságba öltöztetvén, általvisz az örök dicsőségbe ne várjam-e? Váram, mint a vigyázó a hajnalt, mint a rab a szabadulást, mint az anya gyermekét, mint vőlegény mennyasszonyát... A Krisztusra való várakozás az élet leggazdagabb tartalma. Érdemes-e élned, mit vársz, kit vársz, ha nem Krisztust várod? Akit én várok, végtelen, örök hatalom, királyokat tesz és dönt le, országlásának sohasem lesz vége! Akit én szolgálok, Akinek foglya vagyok, életnek és halálnak Ura Ő, az én Atyám ... Szeretem Őt, mert Ő előbb szeretett engem ... Fiát adta értem .. . Az adventi várakozás meghatározza övéi életét. Mindent az örökkévalóság szempontjából láttat meg. A horizont a végtelenbe tágul. Szendéikét adja tanítónak és vezetőnek. A Lélek megmondja, mit kell cselekedned. Az élet magasabb síkra emelkedik, a humanitáson felül a keresztyénségig. Nem szegényíti meg az életet, hanem az örök mederbe tereli. A földi életet az örök élet előszobájának tekinti, s mindazt, amit elérhet a földi életben, segítségül adja az örök elérésére. Ez a várakozás bizonyságtételre késztet. Krisztus azért hívott el és hagyott benne a világban, hogy tanúja legyek, bizonyságot tegyek Róla. A kegyelmi idő ne csak a magam megtartásának alkalma legyen, hanem elküld övéihez, akik még nem tudnak Róla, akik menekülnek Előle, akik tagadják létét, akik idegen isteneknek hódolnak. Elküld, hogy hirdesd az evangéliumot, hirdesd, hogy megtaláltad Krisztusod, hogy megbocsát, hogy szeret, hogy meghalt érted, hogy megszabadítson a haláltól — és hogy azóta boldog az életed, amióta Őt szolgálod... Ez a bizonyságtétel igen sokszor nem csak szavakat kíván. Szembe kell szállnod ennek a világnak erőivel, harcolnod kell a Krisztus ügyéért. A bizonyságtételért sokszor életeddel kell fizetned, mert a küzdelem életre-halálra megy, — a mártíromságig! De ne félj, mert csak a testet ölhetik meg, a lelket nem, és ha hiszel, ha meghalsz is, élsz, és aki Benne hisz, soha meg nem hal. Eleshetsz földi harcodban, de Krisztus ügye véred hullása folytán is terjed és te, elnyerted az Élet koronáját... Krisztusért érdemes odaadni az életedet. Ő is meghalt érted, de számodra is feltámadott! Pál apostol azt mondta: „Nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti, hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között: kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb, de e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek (Filippi 1:21-24). A Krisztus várása elfogadtatja magaddal életedet Isten akarata szerint, s fölment a halál félelmétől, mert már e földön átvisz az örökkévalóságba. II. Az advent nem csak azt jelenti, hogy mi várjuk eljövendő Urunkat, hanem azt is, hogy Ő is vár bennünket, Ő várja hazaérkezésünket. Említettem, hogy az adventi útnak két vége van, és akkor van karácsony, találkozás, amikor te is elindulsz közeledő Urad felé. Megtartásodra nem elég, hogy csak Ő induljon el, hogy szenvedjen, meghaljon, feltámadjon, s te közömbösen nézzed. Advented legyen valóban elindulás a hívó szó irányában közelgő Szabadítod felé. Urunk vár. Mint az atya várja tékozló fiát. Mi
