Calvin Synod Herald, 1978 (78. évfolyam, 1-12. szám)

1978-07-01 / 7-8. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 13 HÍREK A VAKÁCIÓ IDEJÉN testi, szellemi és lelki felüdülést keresünk! KÖZGYŰ­LÉSÜNK ÓTA levelet küldtünk a dele­gátusoknak: beszámoltunk a fejlemé­nyekről és megmagyaráztuk, miért nem volt szükség szavazásra a Bethlen Ott­hon ügyében. DR. FÁBIÁN ÉVA és BE­­RETZ MARGIT teológiai mesteri fokot nyertek, DR. VITÉZ FERENC és DR. SZILVÁSY JÁNOS pedig lelkészi dok­torátust szereztek. NT. DR. MEDYESY LÁSZLÓT választotta meg a walling­­fordi gyülekezet pásztorának egyhangú szavazattal. NT. DR. LUDWIG ARTUR 20 éves Indiana Harbor-i szolgálatát ün­nepelték június 25-én. A püspök prédi­kált. PITTSBURGHBAN Nt. Dr. Csia György aug. 1-i hatállyal lemondott lel­készi állásáról. Érdeklődők éretesítsék a püspöki hivatalt ! FT. ÁBRAHÁM DEZSŐT az AMRE újból püspökének választotta. Beiktatásán Dr. Piri József képviselte egyházkerületünket. IFJÚSÁ­GI KONFERENCIÁNK aug. 20-26 kö­zött lesz egy Ligonier mellett levő gyö­nyörű táborban. Jelentkezni aug. 1-ig kell Nt. Szilágyinál a kiküldött íveken. Tegyünk meg mindent, hogy ifjaink együtt legyenek. HAMMONDON paró­kia építésébe kezdett a gyülekezet. CLEVELAND WEST SIDE-i gyüleke­zetünk temploma szépen épül. Őszre ter­vezik felszentelését. KÖZEGYHÁZUNK EMBERI JOGOK BIZOTTSÁGÁBAN tevékenyen részt veszünk (Havadtöy, Hámos, Bütösi). SZÍV-TÜDŐ GÉPEK­HEZ alkatrészeket küldtek Köteles Bé­la és Dr. Piri, aki $1,000 segélyt nyúj­tott. KÖZEGYHÁZI VONALON felhív­juk a figyelmet több bennünket érdek­lő ügyre. RÖVIDEN: Lőrincz T. kész helyettesíteni. Nagy I. házasodik Co­­lumbusban. Nt. Sziártó FBI évfordulón szolgált. Jelezzük Dr. Berzeviczy új cí­mét. Ft. Varga Imre látogatott USA- ban. KÜSZÖBÖN LEVŐ ESEMÉNYE­KET soroljuk fel, köztük azt, hogy a püspök aug. 1-20-ig tartó vakációja alatt Nt. Parragh és Dr. Vitéz helyettesítik, Nt. Szirmait júl. 16-án, Dr. Fábián Évát szept. 17-én iktatjuk be. A ligonieri gyű­lések meglesznek! 60 ÉVES NŐEGYLET, CALVIN REFORMED CHURCH A jubileumi évfordulót április 9-én ünnepelték meg. A délután 4 órakor kezdődő ünnepi istentisztelet felejthetetlenül szép volt. Közel 200 személy jelent meg. Megje­lenésével kitüntette a Kálvin Reformá­tus Egyház 60 éves Nőegyletét a helyi polgármester és felesége Mr. & Mrs. Rudy Salahar. Az ünnepi istentiszteleten az angol­nyelvű prédikációt Ft. Parragh Dezső püspök h. és a magyarnyelvű prédiká­ciót Nt. Orth Győző esperes mondta. Az ünnepi szertartáson megjelentek és közreműködtek a környék vezető lel­készei: Ft. Beretz Árpád v. püspök, Nt. Benedek József, Dr. Szabó Károly, Nt. Kish Attila, Nt. Ludwig Kálmán. Az egyházi ünneplés után a társa­dalmi terem megtelt az egyháztagjaival és a vendégekkel, akik messzetávolból is eljöttek, hogy osztozzanak örömükben az ünnepeitekkel. A kiváló ételekkel gaz­dag bankett 6 órakor kezdődött. Az előkészítő munkát özv. Zakar Pál­­né a Nőegylet elnöke és kis munkás­­csoportja végezte. A Nőegylet jelentősége és szerepe ak­kor lett újra döntővé, amikor alig 9 év után a gyülekezet kénytelen volt eladni Roselandi új templomát. (Holott a több, mint 100,000 dollái adósságból már csak 20.000 dollár összeg maradt hátra.) A Református Nőegylet lelki és anyagi tá­mogatásának reménye nélkül nem igen lett volna meg a bátorságuk arra, hogy megépítsék új templomukat Lynwoodon, és 65 év leforgása alatt immár harmad­szor elölről kezdjék a munkát. A Nőegylet segítségére volt a lyn­­woodi templom konyhájába új tűzhely beállításával, ami készpénzben összesen 7.000 dollárt tett ki. Végül meg kell em­lítenünk, hogy a jubileum után egy héttel a Nőegylet 1,500 dollárt adott át az egyháznak a templom adósságának törlesztésére. Az ünnepi emlékkönyvet az esperes a következő szavakkal zárta: „Most pedig hitünk értelmében Nőegyletünk az Urat magasztalja, hogyha méltoztatott őket felhasználni magyar Egyháza megtartá­sában és isten országa terjesztésében. Legyen a dicsőség Istené, az Atyáé, a Fiúé és a Szentléleké.” A K. Magy. Élet, 78. máj. 20 ÚJRAVÁLASZTOTTÁK ÁBRAHÁM DEZSŐ PÜSPÖKÖT Az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezetei május 1. és június 10. között szavaztak országszerte a püs­pöki, egyházkerületi főgondnoki, továb­bá tanácsbírói tisztségek betöltésére. A szavazás eredményeképpen az egy­házak presbitériumainak nagy többsége újabb négy esztendőre visszaválasztotta Ábrahám Dezső püspököt. Vele együtt visszaválasztották Nemes János (Cár­­teret) egyházkerületi főgondnokot is. A püspök és főgondnok, valamint az egyházkerületi tanácsbírák eskütétele LIGONIERI NAPOK: Szeptember 3-4: PRESBITERI KONFERENCIA Szeptember 4-5: LELKÉSZI KONFERENCIA N.J. Garden State Art Center: Szeptember 9: MAGYAR NAP - HUNGARIAN FESTIVAL és ünnepélyes beiktatása július 3-án, hétfőn este 7 órakor volt a pennsylva­niai Ligonier-ben. Ugyanott tartotta egyházkerületi közgyűlését az Amerikai Magyar Református Egyház július 3-án és 4-én. HOMESTEAD A homesteadi Magyar Református Egyház folyóévi május 21-én ünnepelte gyémánt jubileumát. Az ünnepséget a Duquesne Golf Association, West Mif­flin, Pa. dísztermében tartották az egy­ház tagjai és a szomszéd egyházak kül­döttségei részvételével. Vasárnap déle­lőtt ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg az egyház megalapításqról és az alapító tagokról. Az egyház ízléses em­lékkönyvet jelentetett meg a jubileum­ra, Kovács Zoltán lelkipásztor és az egyház több tagja közreműködésével. Lapunk ezúton köszönti a jubiláló egy­házat. TOLEDO A toledói Magyar Református Egyház folyóévi április 30-án ünnepelte gyémánt jubileumát istentisztelet és bankett ke­retében. Az ünnepség szónoka Rév. Roger Perl, a Northwest Ohio Associa­tion elnöke volt. Az ünnepi bankettet a Szent István Egyház dísztermében tar­tották. Az egyház díszes emlékalhumot jelentetett meg erre az alkalomra. La­punk olvasói ezúton köszöntik a jubi­láló egyházat. BETHLEHEM A bethlehemi Független Magyar Re­formátus Egyház lelkipásztori tisztségé­be május 28-án délután iktatta be Dr. Harsányi András esperes Ft. Nagy La­jos lelkipásztort. A beiktatást ünnepi bankett követte az egyház Kálvin Ter­mében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom