Calvin Synod Herald, 1978 (78. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-01 / 3-4. szám

12 CALVIN SYNOD HERALD pásztor végezte. A hangversenyen közreműködtek: Tóth Károly orgonaművész (Sárospatak), a füzéri ró­mai katolikus vegyeskar, Iszlay Jenő és felesége Ki­rály Éva, Lovass Erzsébet (Vajdácska), a görög kato­likus leánykórus, a pálházai gyülekezet gyermekeinek szavalókórusa, Szarka József görög katolikus lelkész (Filkeháza) és dr. Telegdi Imre lelkipásztor. A hang­versenyen görög és római katolikus hívek is részt vettek, lelkészeikkel együtt. A mcrai műemlék templomban október 2-án hang­verseny volt. Orgonáit Máté János, énekelt Petrőcz Mária. Szavalt Garbóczi Ferenc presbiter és Takács Julianna. Igét hirdetett Kovács Lajos novajidrányi lel­kipásztor. — A mérai gyülekezet az egyháztagok ado­mányaiból vízvezetékkel szereltette fel a parókiát. Csőri Istvánná, a megyaszói lelkipásztor felesége, első díjat nyert a Kistenyésztők Lapja szerkesztősége által kiírt pályázaton, a baromfitenyésztésben szerzett hasznos tapasztalatairól írott dolgozatával. A miskolc-diós^yöri gyülekezetben Ősz József és családja ezüst úrvacsorái tálcát ajándékozott az egy­házközség 400 éves jubileumára. Varga Károlyné és édesanyja: özv. Vizkelety Lászlóné úrvacsorái térítőt készített kék alapon, sárközi fehér hímzéssel. Az aján­dékokat az újbori úrvacsoraosztás alkalmával vette használatába a gyülekezet. R.L., 77. okt. 2. Dr. Marton Jánosáé Kovách Irén, dr. Marton Já­nos teológiai tanár özvegye november 30-án, életének 88. évében meghalt. ILL. -77. dec. 18. KIRÁLY KÁROLYT KITOLONCOLTÁK ERDÉLYBŐL Lapzártakor érkezett hír Washingtonból. — (Az AMSz híradószolgálata jelenti) A „Washington Post’" 1978. február 23-i számá­nak A. 17. oldalán nagy cikk jelent meg, melyben közli, hogy Király Károlyt az erdélyi magyarság neves vezetőinek egyikét a bukaresti kormány azonnali hatállyal kitiltotta Erdélyből! A rendelkezés értelmében Király Károlynak — je­lentkeznie kell egy romániai városban, ahol kényszer­munkát kell végeznie ... A Washington Post részletesen beszámol olvasó­inak az erdélyi magyarság kétségbeejtő sorsáról. — Az Amerikai Magyar Szövetség Igazgatóságának elnöke, Pásztor László máris érintkezésbe lépett Dole szenátorral és kérte őt, hogy a Washington Post cik­két jelentesse meg a Congress Recordban. — Dole sze­nátor megígérte', hogy ezt megteszi s foglalkozik az üggyel. Mügi/ür.vüg. "78. febr. 24. FT. DARÓCZY MÁTYÁS 1897-1978 Daróczy Mátyás lelki­­pásztor Hajdúnánáson, Haj­dú megyében született 1897. január 26-án. Elemi iskolát helyben végzett. Amerikába jövetele után a Bloomfield Collegeba, majd a Szemináriumba iratko­zott, melynek elvégzése után 1922-ben lelkésszé szentelte az Elizabeth Pres­bytery. Szolgált a követke­ző helyeken: Wharton, N.J. 1922-1925; Ligonierben az árvaház és aggmenház titkára volt 1925; Pocahontas, Va. 1926-1930; Farrell, Pa. 1930-1936. Innen a cleve­landi west-sidei egyház hívta meg lelkipásztorának, ahol 1963-ig, nyugdíjba meneteléig szolgált. 55 éves lelkészi szolgálata idején a Tóparti Egyházmegye el­nöki tisztét viselte hosszú esztendőkön át. 1943-1947 között a Magyar Egyházkerület elnöke volt. Szolgálata alatt, 1944-ben építette fel egyháza a Kálvin termet és vasárnapi iskolai helyiségeket. Nemes lelkét Floridában a elearwateri Morton F. Plant kórházban adta vissza Teremtőjének 1978. janu­ár 15-én. Temetése Largo, Fla.-ban a Serenity Garden temetőben volt január 18-án. A szolgálatot Ft. Dr. Üj­­laki Ferenc, Tóth Tibor, Bodor Dániel, Becske Lajos, Kun J. és Rév. Edwin J. Arnold végezte. Volt clevelandi egyháza január 22-én tartott gyász­istentiszteletet emlékére. Gyászolja felesége sz. Felber Ilona, leányai: He­len, Arella és Barbara. Daróczy Mátyás mindhalálig hűséges lelkipásztor, lelkes magyar ember és jó barát volt. Távozásával sze­gényebb lett életünk. Szolgálatáért adja meg neki Isten az Élet Koro­náját. Legyen áldott emléke! Áldás és béke poraira! Vitéz Ferenc NT. BÁLINT LAJOS 1904-1977 Nt. Bálint Lajos lelki­­pásztor Budapesten, 1904. augusztus 18-án született. Középiskolai tanulmányait helyben végezte. Majd be­iratkozott helybeli Mester­utcai Felső Kereskedelmi iskolába. Amerikába jött 1920-ban. Beiratkozott a Colgate Egyetemre, ahol 1928-ban fokozatot szerzett. Innen Dayton, Ohioba köl­tözött. Itt a Community Center igazgatója volt négy

Next

/
Oldalképek
Tartalom