Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3-4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 34 MAGYAR ÉRTELMISÉGI A CHARTA 77 MELLETT Az első csoport, amelyik megtámogatta a Charta 77-et kibocsátó cseh értelmiségieket, egy 34 személyből álló magyar együttes volt, amelyik az év elején a következő szövegű nyilatkozatot juttatta el Párizson keresztül Pável Kohouthoz, a cseh cső por vezetőjéhez: Pável Kohout-nak a Charta 77 szóvivőjének NYILATKOZAT Szolidaritásunkat fejezzük ki a Charta 77 aláíróival, és elitéljük az ellenük gyakorolt repressziót. Meggyőződésünk, hogy az emberi és állampolgári jogok védelme egész Kelet-Európa közös ügye. Budapesten, 1977. január 9-én Bencze György filozófus Csalog Zsolt író Csoóri Sándor költő Dallos György író Donáth Ferenc közgazdász Donáth Péter festő Eörsi István író Erdélyi Ágnes filozófus Fehér Ferenc filozófus Háber Judit szociológus Haraszti Miklós író Jánossi Ferenc közgazdász Kardos Julianna kémikus Kennedy János kritikus Kis János filozófus Ludassy Mária filozófus Márkus Mária szociológus A nyilatkozat nagy felfordulást keltett pártkörökben, különösen az aláírók nagy száma miatt. A Párt elhatározta, hogy leszámol a rebellisekkel: akik állásban voltak, azok közül többet felfüggesztettek, a „free lance” íróktól és művészektől pedig nem vettek át művet. Hogy további és komolyabb retorziókat is lehessen alkalmazni, összehívták a Politikai Bizottságot, amelyen Aczél Györgynek kellett volna a Párt álláspontját kifejteni és javaslatot tenni. Az utolsó pillanatban azonban válto-A VIII. Budapesti Zsinat megnyitását jelentettük olvasóinknak múlt számunkban. A budapesti Reformátusok Lapja részletesen beszámol a zsinatnyitásról, ebből választottuk ki az itt kü vetkező érdekesebb idézeteket. Dr. Zsebők Zoltán, világhírű orvosprofesszor (itt az Egyesült Államokban is használják az orvosképzésben két rádiológiai szakkönyvét), a Dunamelléki Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat újra választott elnöke többek között ezeket mondta: Márkus György filozófus Mészöly Miklós író Nádas Péter író Papp Mária nyelvész Petri György író Réz Pál író Radnóti Sándor kritikus Soós Vilmos filozófus Szabó Miklós történész Tordai Zádor filozófus Vajda Mihály filozófus Váradi Szabolcs költő Vezér Erzsébet irodalomkritikus Fodor Géza kritikus Heller Ágnes filozófus Kocsis Zoltán zeneművész Poór Péter irodalomtörténész zás állt be. A Politikai Bizottság ülésén Aczél helyett Kádár János szólt. Előterjesztésének magva az volt, hogy a „Charta 77” csehszlovák belügy és maradjon is az. Nem helyeselte ugyan, hogy a magyar értelmiség egy része nevét adta a tiltakozáshoz; de ha már így történt a dolog, még nagyobb hiba volna a dolgot tudomásul venni, és az aláírókból mártírt csinálni. Az egész ügy felett napirendre kell térni — mondotta — senkit nem kell megbüntetni, így majd az egész dolog szépen elalszik magától. „A magyar kálvinizmusnak kötelessége a világ és önmaga iránt, hogy fennmaradjon s betöltse küldetését. Ehhez az szükséges, hogy legyen történelmi arányérzékünk, legyünk józanok és mértéktartók feladataink teljesítésében. Legyünk ismeretében annak, hogy egy ország jövőjének alakításában az anyagi erőkkel egyenértékű a szellemi erő, s ha egyházunk anyagi erői jelentéktelenek is, szellemi erőink annál hatásosabban munkálkodhatnak a haza és a nemzet szolgálatában.. . Mi és mindnyájan azok, kiknek vállára épül a jövendő, kiknek hite tetté tud válni, ki félti a haza, az egyház, a nemzet sorsát, álljon szoros rendbe, kéz a testvérkezet találja meg, s mindenki vegyen részt az egyházunkat megtartó és fenntartó munkában. Mi az, ami szorosan összekapcsolhat bennünket? Nem egyéb, mint a hitünk igazsága.” Dr. Bartha Tibor lelkész-elnök többek között az egyház gondjairól szólott: „Jelentésem hallgatója azt mondhatja, eleddig csak biztató, növekedésre valló jelekről emlékeztem meg, holott egyházunk életének, szolgálatának képe nem ennyire egyértelmű: ellentmondásos. Komoly lelkészhiánnyal küzdünk, a migráció, urbanizáció következtében elhalnak tanyai gyülekezeteink. Bár a templomlátogatás mértéke magasabb hazánkban, mint például a nyugat-európai egyházak legtöbbjében, mégis tudunk elnéptelenedett gyülekezetekről és elöregedett gyülekezetekről. Komoly problémát jelent nálunk is, mint a világ bármely más pontján, az ifjúság egyházi kapcsolatainak, vallásos érdeklődésének, illetve érdektelenségének az ügye, valamint sok keresztyén szülő közönye. Rendkívül súlyos jelenség, hogy egyházunk még mindig nem tudja életének, szolgálatának anyagi terheit maradék nélkül vállalni.. . . Senki ezeknek a problémáknak a meglétét elkendőzni nem akarja, a kép ezekkell a vonásokkal együtt teljes... Méltatlan és igaztalan lenne, ha önmagunkat áltatva é,s másokat megtévesztve az említett problémák forrását máshol keresnök. De ugyanitt van a megoldás kulcsa is: a Krisztussal való közösségben és az Ő egyháza iránti felelősségben megújuló gyülekezet bizonyságtétele és hálaáldozata.” Dr. Finta István, a RL szerkesztője többek között ezt írja a Zsinatot üdvözlő üzenetében: „Adassák meg a könyörgésnek az a Lelke, amellyel a Szentlélek segítségül jön erőtlenségünkben és alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a test tagjaként egységesen és együtt kivehessük a részünket a feladatból. Az egyház egysége sohasem állott a rábólintás egységéből, hanem abból az imádságos keresésből, kutatásból, amellyel a különböző gyülekezetek és annak tagjai megkeresték és megtalálták azt a munkát, amit éppen rájuk bízott megváltó Urunk, a Jézus Krisztus. Ehhez nem lehet egyházi törvényeket hozni, nem lehet rendelkezéseket osztani, csak megalázkodni és a Lélek előtt engedelmesen megállni.” ZSINATI IDÉZETEK