Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1-2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 nápolyiak halogatni próbálták a szabadítást s csak Ruyter „kegyes és hathatós” levelére döntöttek véglegesen. Hogy a kegyesség mi volt, nem tudom. De a „hathatósát” egy svájci író úgy magyarázza, hogy megcéloztatta a nápolyi tornyokat pontosan lövő tüzéreivel, mondván: A tüzérek mindaddig gyakorlatozni fognak, amíg a foglyok kiadatásán a spanyolok csak gondolkoznak. A szabadulás útja azonban még mindig nem volt sima. A raboknak vissza kellett téríteniük az 50—50 aranyat, amit a spanyolok fizettek értök. A hatalmas összeget a Velencében élt Weltz testvérek gyűjtötték össze Svájcban. Szicíliából angol hajó szállította Velencébe, ott a város már ünnepélyességgel fogadta őket. Onnan Pádua, Verona, Brescia, Bergamo az útvonaluk. Az Alpokon túl már virágokkal üdvözlik őket. „Egész Raetiában (ma Graubünden) mindazok, akik Isten igéjét magukban hordozzák elibénk jövének, még falusi lánykák is, csillagokig emelt pálmákkal dicséreteket zengedeztek Istennek, hogy már saját szemökkel láthatják a Jézus Krisztus szolgáit, s hogy akikért oly hosszú időkig könyörögtek, azok a fenevad zsarnokságából megszabadultak.” Graubünben fővárosában, Churban egy hetet töltöttek pünkösdkor. Majd Zürichben találkoztak azokkal, akik Bukkariban maradtak s onnan szabadultak. Szalontay István pápai ügyvéd, aki már Pozsonyban is képviselte a bíróság előtt a perbe fogottakat, sajnos a zsabadulás örömhírét már csak ötnek vihette meg Bukkariba, a többiek a nyomorúságban elsenyvedtek. Zürichben ma is megvan az a két arckép, amelyet egy ottani professzor rajzoltatott a száműzetésben ott élt két gályarabról. Mindkettő alatt egy-egy négysoros vers: Harsányi István ez, kit Krisztus vértanújának Méltán mondhatsz, mert érte nyomorga sokat. Annyi viszontagság s sok próbák terhe alatt is Győze s a vértanúság fénye ragyogja körül. A másik így hangzik: Égre emelt fővel magyar egyház pásztori közül Séllyei István ez, pápai pap, ki verést Nyírást, tömlöcöt és robotot s gályát örömest tűrt Mint élő s győztes vértanú Krisztusért. Nomorúságuk idején a zsoltárokkal vigasztalódtak. Feljegyezték, hogy leginkább a 10, 23, 32, 46, 70, 83, 86, 94, 124, 125-ik zsoltárokat énekelték. Máskor a Biblia szövegét mondogatták. Egész fejezeteket tudtak emlékezetből elmondani. Szabadulásukkor, de Ruyter tengernagy hajóján a 116. zsoltárral adtak hálát. Szenvedésük történetét megírta két gályarab, Kocsi Csergő Bálint és Otrokocsi Fóris Ferenc, valamint a bécsi holland követ, Hamel Bruininx Gellért, aki a szabadulásukon közreműködött. Nyomukban, és a fogságból küldött leveleik s szabadulásuk utáni előadásaik alapján még sokan. Századunkban egy svájci író, E. Stickelberger regényes formában írt róluk. Magyarul a legutolsó könyv, Kocsi Csergő Bálint írásának két fejezete, 1944-ben jelent meg. Ez utóbbi kiadvány az emlékezés mellett tiltakozás is akart lenni az akkori fasiszta terror ellen. Kapuvári szenvedésüket az Egyetemi Színpadon ifjú színjátszók „Barokk passió” címmel 1968-ban jelenítették meg. Szabó Lőrinc Testvérsíratókját az Irodalmi Színpad mutatta be 1962-ben. Emléküket őrzi a Nemzeti Galéria egyik jeles képe, a múlt század derekán, ugyancsak elnyomás idején készült: Jablonczay János gályarab búcsúja leányától. A kitűnő, szentesi születésű Kiss Bálint alkotása. A lebreceni Kollégium számára Tamássy Miklós festőművész azt a jelenetet rögzítette vászonra, amikor Harsányi István köszönetét mond a szabadító tengernagynak a hajó fedélzetén, alázatosan, de mégis öntudatosan. Egyházunk Zsinata a gályára hurcoltak és a szabadító nevét márványba vésette s a táblát a zsinati székház előcsarnokában helyezte el 1936-ban. Ezzel az igével jellemezte őket: „Akikre nem volt méltó a világ.” A legszebb emlékművet egy özvegyasszony állíttatta Debrecenben, a Kollégium és a Nagytemplom közötti parkban. Fehér márványoszlop, rajta a gályarabok teljes névsora s egy bronzból öntött gálya, amilyenen őket az evezőkhöz láncolták. Az özvegyet Hegyi Mihálynénak hívták. Az emlékoszlop 1895-ben készült el. Azóta hívják a kis parkot emlékkertnek. A teológus ifjúság minden október 31-én köréje gyűl ünnepségre, emlékezve rájok és a márványba vésett, őket vezérlő igére: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Hollandok, valahányszor Debrecenben járnak, nem mulasztják el, hogy koszorút ne helyezzenek el rája. Magyarok ugyanezt teszik Amsterdamban, ha de Ruyter admirális sírját keresik fel a Nieuwe Kerkben. Ott a friss virágok között egy ezüst koszorú is fénylik a nevükkel. Egyik küldöttségünk helyezte el, az emlékezés és hála hervadhatatlan virágainak jeleként. Bottyán János: Hitünk hősei, Bp. 1971. Legújabban Moldova György írta meg a gályarabok történetét Negyvenegy prédikátor címen. A Sárospataki Református Főiskola földszinti oszlopcsarnokában bronz emléktábla őrzi a Főiskola volt 22 gályarab diákja emlékét és neveiket. (V.F.) 1676-1976 A magyar protestáns gályarabok kiszabadulása 300-ik évfordulóját folyó évi február 8-án ünnepük meg amerikai magyar református egyházaink. Ez alkalommal gyűjtött perselypénzünket egyházkerületi pénztárunk közvetítésével küldjük a Presbiter Szövetséghez egy készülő emlékmű költségeire.
