Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-09-01 / 9-10. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD ami sík volt, az heggyé nőtt, a cselédekből gazdák lettek, a gazdákból cselédek, egyszerűen azzal, hogy ugyanaz a darab föld más gazdát ural, mint ezelőtt. Gondoljunk azokra az intézményekre, amelyeket ezer éven át magyar lélek alkotott, s most megszállott területen rommáválva málladoznak szét. Régi királyi kastélyok széthordott köveiből újgazdagok raknak palotát. Gondoljunk arra a fenyegetésre, amely létünknek feszült. Eddig sohasem tudtuk azt, hogy ennyire útjában állunk másoknak, mint ahogy most érezzük. Millió és millió embernek az a ki nem mondott, vagy világgá harsogott meggyőződése, hogy a magyarság elvesztette létjogosultságát és más nemzetek történelmi hivatottságának áll az útjába. Ezért nyomódik testünkhöz a puskacső s karcolja ruhánkat a gyilok. Gondoljunk szegénységünkre, sok-sok Ínségünkre, ezer tanácstalanságunkra, ősi hibáinkra, amelyeknek átkát most látjuk igazán, s felbugyog ajkunkról, mint a fekete vér, a régi kuruc jajszó: „Hej, régi szép magyar nép, az ellenség téged miként szaggat és tép”. Nem tudunk nagyobb változást elképzelni mint a magyar sors megváltozását. De ebből az következik, hogy nincs nagyobb feladat, mint a magyar lélek megváltozása, mint az új sorshoz új erőnek keresése. Ha meg nem találjuk, végünk van. Hogyan lehet ezt megtalálni? Egy dolog egészen világos, csak a régi alapokon, a magyar múlt szellemében. Ez azt jelenti, hogy nemcsak új nemzeti életformát kell keresnünk, hanem ezeréves nemzeti erőinket, életünk örök belső törvényeit kell még tisztábban, még hatalmasabban, a kétségbeesés mosolygó győzelmével kifejezésre juttatni. Ezt azonban csak belső megújulással érjük el. A belső megújulás az új lélektől való megteljesedés. Annak meglátása, hogy a magyar életet nem lehet foltozni és tatarozni, azt belülről kell újjáteremteni. Annak a meglátása, hogy hiábavaló ábránd a kard, az arany, a tanács, a szerencse, egy út vezet oda: a léleknek az útja. Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által. Ezt mondja az Ige a magyar sors felől. Ha ezt komolyan vesszük, akkor azzal számolunk, hogy a magyarság sohasem lehet mennyiségi jelző, a magyarság mindig csak minőségi jelző lehet. Ezt így lehet legjobban kifejezni, a magyarság: értékfogalom. Ha csak jelző, tarka rongy rajtunk. Akkor ér valamit, ha fémjelzés a célja. Igen, tudom, vallom, a magyarság faj is, és ezeréves fajtám igazságát és erejét nem kívánom meggyengíteni. A magyarság vér is, s érzem, hogy Pusztaszertől csorog és lüktet át minden magyar szíven ez a titokzatos örök folyó. Tudom, hogy a magyarság föld is, vérrel és könnyel áztatott föld, amely kenyeret ád, bölcsőfát termel és egykor mindnyájan titokzatos ölébe hullunk átálmodni a nagy éjszakát. Tudom, hogy a magyarság történelem is, nyelv, alkotmány, művelődés. De hirdetem, hogy mindezeken kívül és felül a magyarságnak értékfogalomnak kell lennie, mert máskülönben nem drága az ország, nem titokzatos erő a vér, nem becses a műveltség és nem édes a nyelv muzsikája. Annálfogva, amikor mi magyarnak nevezzük magunkat, nemcsak azt mondjuk, hogy a magyarság létező dolog, hanem azt is, hogy a magyarság ihletés és kötelezés, különbségnek és magasságnak a jelzője. El tudom azt hordozni, hogy az én népem a legszomorúbb nép legyen a világon, de csak akkor, ha tudom, hogy a legigazabb nép. Vállalom a sorsot, hogy népem a legszerencsétlenebb nép legyen, ha tudom, hogy a legnemesebb és a legbecsületesebb nép. Vállalom, hogy népem a legkisebb és legszegényebb nép legyen, ha egyszersmind a leglelkibb és a legkrisztusibb nép. Érdekes, hogy Széchenyi István ma sokkal alkalomszerűbb, mint a saját évtizedeiben. Ö volt az, aki nem egyes reform-gondolatokat hozott, hanem magának a magyar nemzetnek az állományát, a minőségét akarta megváltoztatni. Ö hozta a különb magyar súg gondolatát. A magyarságot mint érték-gondolatot. Milyen világosan látott, milyen élesen sejtett; erőforrásra azonban rámutatni nem tudott. Széchenyi Keresztelő János-i alakját ki kell egészíteni egy sugaras valósággal, az evangéliommal. Azzal az evangéliommal, amely ennek a nemzetnek lelki állományát, erkölcsi magvát újjáteremteni kívánja és rámutat arra, aki által ez az újjáteremtés lehetséges. Az evangéliom azt mondja: Krisztus a magyar programm. Krisztus által lehet a magyarság értékfogalom. Mindazt, amit a magyarság jelent, krisztusi lélekben kell megfüröszteni, megtisztítani, megszentelni és megdicsőíteni, hogy célul tűzzék ki egy sötétben bujdosó nép szeme elé, mint egy csillagot. Oroszország egy materiális gondolatból szervezkedik újjá, az emberállat gondolatából. Németország a természeti embernek, a vérnek a gondolatából akar megújulni. Olaszország a homo sapiens és a cívis Romanus antik gondolatából igyekszik megújulni. A magyarság újuljon meg a Krisztus gondolatából. Krisztus a magyar programm. Ez, azt jelenti, hogy Magyarországnak egy külön politikája lehet, az, amelyik a krisztusi gondolaton alapul. Magyarországnak egy szociálpolitikája lehet, az, hogy Krisztus győzzön, előtte minden térd meghajoljon. Magyarország művelődéspolitikája azt célozhatja, hogy minden magyar arcon minél több krisztusi vonás tündököljön fel. Magyar földbirtokpolitika? Krisztus a magyar ugaron. Magyar közéleti morál? Krisztus a fórumon, a családban, a szívekben. Magyar sors? Krisztus mint szolgálat és Krisztus mint győzelem. Mennyi programmot hallottunk csak az utóbbi egynéhány év alatt. Van-e világprogramm, van-e egyéni programm, lehet-e magyar programm több és igazabb, mint amit ezzel a névvel foglalunk össze: Krisztus? Nem lehet ezt a programmot máról-holnapra megvalósítani. De a mának is, a holnapnak is megvan a maga része e programm szolgálatában s annak a betöltése nélkül sohasem lehet a programmot megvalósítani. Nagy dolgok nem hirtelen támadnak, hosszú idő alatt, de szakadatlan folyamattal. A délibáb a Hortobágyon egy pillanat alatt támad és egy pillanat alatt elvész. Sírva keresheted tündérvárainak láthatatlan nyomait a száraz ugaron. De Debrecen városa 700 éven át épült; milyen viharok jöttek reá, s ha rommá tették is, el nem pusztították soha. Kártyavárakat lehet építeni egy szempillantás alatt, a kölni dómhoz századok kellenek. Tehát nem arról van szó, hogy máról-holnapra csodát műveljünk, hanem arról, hogy amit századok építenek, abban én is segítsek. Ebbe az óriási dómba én is építsek bele valamit. Krisztus Magyarországába építsem bele a szívemet, az érzéseimet, férfi becsvágyamat, asszonyi szolgálatomat, gyermek-álmaimat és öregkori áldásomat. Járhatok elől abban, hogy Krisztust teszem úrrá életem, közpályám, családom és nemzetem felett. Megfoghatom azok kezét, akik szintén megcsinálják ezt; ha jobban mint én, azért, hogy engem emeljenek, ha gyöngébben mint én, azért, hogy én tartsam és én vezessem őket. Debrecen város címerében éppen úgy mint a magyar református egyház címerében egy főnixmadár van, amely lángból támadt és a nap felé repül. Mi azért jöttünk, hogy elkiáltsuk az embereknek, akik lángtengerben jajgatnak: Repüljetek fel, hiszen szárnyaitok vannak! Debrecen, 1935 Dr. Ravasz László, Legyen világosság. Il.k., Franklin, Budapest, 1938. P. 439. I < T