Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5-6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 AD DN. ALB. MOLNÁR Paraphrasis Ungarica et accommodatio ad Dn. Alb. Molnár, Davidis Psalmos Rhytmis expressos, dulcissimae Patriae communi donantem. David Királynak más-fél száz Soltárit, Szent Lélec által Íratott Énekit: Gyönyörűséges notáju versekre, Ketten szerzettéc Francia nyelvre. Eötvenit Clemens Maroth fordította, És a többit a’ Theodorus Beza, Ezeket osztán Németec, Olaszoc, Spanioloc, Belgác és az Anglusoc, Ő nyelveken követtéc és Lengyelec, A’ Lengyelec után a’ tisztes Csehec, Kik Dávid Soltárit, egymást követvén, Egyenlő notáckal éneklic szépen, Hogy pedig még nem volna Deác nyelven, Spetha András Deákul szerzé éppen, Kinee az ő gyönyörű ékes voltát, Még Orpheus sem győzné meg nótáját, Midőn ezt jól látná a’ Molnár Albert, (A’ ki sok országot látott és tengert,) Hogy ennyi sok Keresztyén nemzet közzül, Csak magyar nép volna ez versec nélkül, Használni akarván ő nemzeténec, Segedelméből a’ kegyes Istennec, A’ Soltárt Magyar versekben formálta, És a’ Francia nótákra szabta, Kit tőle végy jo névén hiv Olvasó, Hogy Istentől neked adasséc sok jo. Sigenae Nassov. 7.Cal.Maij, 1607. Joh. Filitzki Farkasfalvinus SS.Th.St. (Egykori sárospataki tanár) —$ tápéi ^J*\riiztuó Az ország utján függ s a földre néz, Arcán szelíd mosoly a szenvedés. A falu népét nézi csöndesen, Amint ballagva munkából megyen. Az ősi népet, mely az ősi föld Zsellére csak és várja az időt, Mikor saját portáján úr leszen, Mikor az élet néki is terem. A magyar Krisztus, a falusi szent Hiszen nekik is megváltást izent. Olyan testvéri áldással tekint Feléjük és biztatja híveit. Feje fölött a nyárfa is magyar, A fecske is és egy a zivatar, Mely őt paskolja s a falut veri És folyton buzgó öt szent sebei Nem a magyarság sorsát hirdetik? És ki segít már, ha ő sem segít? Juhász Gyula Szenei WJndr „Száll a madár ágról-ágra, Száll az ének szájról-szájra ...” Száll az ének, száll a zsoltár — Meghallod-e, Szenczi Molnár!? Szól a zsoltár idegenben, Francia, meg német nyelven. — Be jó lenne, be jó volna, Magyarul is hogyha szólna ..! S már dúdolja ifjú kedvvel, Isten iránt szeretettel. Kedve telik a szent dalban, Papírra is veti nyomban. Éjjel, nappal, este, reggel, Megbirkózik a szöveggel. Ég a lelke, szíve rebben, — Még Dávid se mondta szebben .. ! Kilencven nap el is telt már, S már magyarul zeng a zsoltár! Nyomdába is viszi sebten, Gyönyörködik a szövegben. Készen a könyv, a Zsoltáros, Reá vár a falu, város Az imádott, szent hazában. Zengeni fog az egyházban. Tiport haza bús népének Reményt visz e zsoltár-ének. — Isten visel gondot rátok; Nem veszünk el, meglássátok. . ! Hol felzeng a Szenczi-zsoltár, A hamu is lángol immár! Feltámad az ekklézsia, Úr benne az Isten Fia! És azóta zeng az ének, Zsoltára a magyar népnek. Drága gyógyír ezer sebben — Még otthon is idegenben... Ez a zsoltár sorsos ének; Forrása a szép beszédnek. Üdén gördül a rím rajta — Zsoltár a vers édesanyja ..! Házsongárdi temetőben, Zord, zimankós, télidőben, Török, német, rőt avarban, Szenczi lelke lángol abban... — Hej, magyarok, rontott végek, Az Úr a ti menedéktek. ! S bár romokban minden oltár — Diadallal zeng a zsoltár... Hála neked, Szenczi Molnár! Vitéz Ferenc
