Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-06-01 / 6-7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Religious Paper Founded in 1900 OFFICIAL ORGAN OF THE CALVIN SYNOD — UNITED CHURCH OF CHRIST Önrendelkezés nélkül nincs szabadság Szabadság nélkül nincs biztonság Biztonság nélkül nincs bizalom Bizalom nélkül nincs együttműködés No liberty without self-determination No security without liberty No confidence without security No cooperation without confidence Pas de sécurité sans liberté Pas de liberté sans autodetermination Pas de confidence sans sécurité Pas de cooperération sans confidence Ohne Selbstbestimmung keine Freiheit, Ohne Freiheit keine Sicherheit, Ohne Sicherheit kein Vertrauen, Ohne Vertrauen keine Zusammenarbeit. Dr. Ember Sándor Zürich, 1972 december tizenötödikén AZ UR ARATASA Testvéreim! L. Máté 12:1-8. T. János 4:35b Isten végtelen kegyelméből megérkezett az aratás ideje. A vetések megértek az aratásra, mondja az ige. Lelki szemeink előtt megjelennek azok a búzatáblák, búzavetések, amelyek 10, 50, 60 esztendővel ezelőtt ott hullámzottak a szemeink előtt, melyek hullámzása küldött el, az új földre, hogy megszerezzétek azoknak a barázdáknak az árát, melyeket annyira szerettetek volna megvenni. Vártátok, hogy azok a hullámok vigyenek haza, hogy saját magatok szántsátok-vessétek a vérrel már olyan sokszor megvásárolt, és verejtéketekkel és könnyetekkel áztatott földet. Eljöttetek, hogy ifjú életetek erejével, pénzzel is megvásárolhassátok magatoknak örök tulajdonul. A Szent Ige olvasásakor egy másik kép is szemeink elé tárul. Mintha csak ott, a Tisza parton történne! Az Űr tanítványaival halad a búzatáblák között . . . Menjünk mi is levett süveggel az Úr után, amint halad e földi mezőkről az örökélet vetései felé . . . Hallgassuk meg, mire tanít bennünket az Úr a búzatáblák között: Azt mondja az Úr, hogy a vetés már megérett az aratásra. Itt van az idő, alkalmas, cselekvő munkásra vár a búzavetés. Amidőn ezt mondja az Úr, nem csupán a sárguló mezőkre gondol, hanem arra mutat reá, hogy az emberi élet is megérett az aratásra. A magyar ember azt szokta mondani, hogy arat a halál kaszája. Aratott is sorainkban. Olyan széles rendeket vágott, hogy nehéz volt a pótlása, és még mindig fájdalmat érzünk a nyomában. A történelem folyamán, óh, hányszor vágott sűrű rendet népünk életében a halál kaszája? A gonoszság forgószele szétszórta a levágott szárakat és búzafejeket, kalászokat. A kévét is megoldta ... Nem csoda, ha jajveszékelve kiált fel a költő: “mint oldott keve, széthull nemzetünk . . .” Mohi kaszája vágott, Mohácsé majdnem kiirtott, Trianoné megoldta kévét, s azóta, jaj, de szétszórattunk . . . Szétszórattunk, mint nemzet és mint egyház . . . I. Amint haladunk az Úr nyomában a búzavetések között, a búzatengerből kiemelkedő kalászokat látjuk meg először. Ezek magasabbak, mint a többi. Míg a tiszta búzakalászok egy ütemre, egy ritmusra hajlanak meg, hullámzanak, addig ezek a magasbaszökő búzakalászok ott ringanak a szélben, s bármilyen gyenge szellő is libben át a tájon, rögtön abban az irányban hajlanak és fordulnak meg. Ha hozzá nem értő ember látja meg őket, azt mondja: milyen szép, hogy ezek a kalászok egyenesen az ég felé emelkednek, s nem a földet nézik. Mintha a többi háládatlan lenne, s csak ezek a hálásak, fölfelé tekintők. Ha odamegyünk, és megfogjuk ezeket a kalászokat, úgy érezzük, hogy ezek a kalászok vékonyak, nincs bennük szem, üresek. Ezért tudnak olyan egyenesen állni a száron, s ezért tudja őket a legenyhébb szellő is lengetni. Az emberi életben is találunk ilyeneket. Tele van a világ olyan emberekkel, akik az élet könnyebb oldalát keresik. Igyekeznek kibújni a teher alól, s csak maguknak élni. Nem hajlandók áldozatra, a maguk élete fontos csak. Azt hiszik, minden azért van, hogy rájuk tekintsen és őket csodálja. Ők uralkodjanak, a többi szolgáljon. Ezek a felületen élő, felületes emberek. Minden előtt és fölül akarnak lenni. Keresik az alkalmakat, hogy lássák őket az emberek, s csak őket ünnepeljék. Minden szellő, minden irányzat szele mihelyt megcsapja őket, már lelkesednek érte. Mindig elsők, mindig nagyok, mindig hangosak, s csak ott hiányzanak, ahol emberre van szükség! vo ccm: “Ms in Li
