Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Religious Paper Founded in 1900 OFFICIAL ORGAN OF THE CALVIN SYNOD — UNITED CHURCH OF CHRIST A VILÁG TETSZÉSE pisztrángolt példája Egy szegény vén ember magához vette az ő gyermek fiát és az ő egyetlenegy szamarát, hogy a városba hajtaná eladni, megláták őket az út mellett cselekedő és munkálkodó emberek és megneveték a szegény vén embert, mondván: Bezzeg bolond agg eb ez. Lám, mint hajtja maga előtt a szamarat. Nem tud az agg eb reája ülni, avagy a gyermeket reá ültetni, aki nehezen járhat, ő maga is csak alig ballaghatik. Hallván ezt a szegény vén ember, felülteté a gyermeket a szamárra, maga pedig utánuk ballaga. Látván ezt az út mellett való dolgozók, mondának: Bezzeg bolond vén ember ez, mert csak alig ballaghat, mégis nem ült fel a számárra, hanem a gyermeket ülteté fel reája, pedig a gyermek könnyebb volna és könnyebben is járhatna, hogynemmint az öreg. Hallván ezt a szegény vén ember, ismét megmásolá szándékját és leszállítá a gyermeket és ő maga üle fel a szamárra. Látván ezt az út mellett munkáló emberek, mondának: Micsoda hitvány kegyetlen vén ember ez, im maga ült fel a szamárra és utánna kell gyalogolnia a szegény gyermeknek. Lám ugyan rabbá tette az önnön fiát, semmiben nem kímélvén a szegény gyermeket. A vén ember hallván a beszédeket, megharagvék és felvoná a gyermeket és maga mellé ülteté azt és így méné a város felé. Mikoron ezt látták volna az út mellett való dolgozó emberek, mondának: Micsoda bolond és kegyetlen vén ember ez? Lám a természet dolgát sem érti meg. Mert azért vagyon a szamárnak olly rövid háta, hogy csak egy ember üljön reá, ez pedig másodmagával hágott a szegény szamárra. Kár, hogy ollyan vén ember és hogy ollyan bolond. Hallván ezt a szegény vén ember, mondá: Nagy dolog ez, hogy semmiképpen nem találhatom a módját, hogy úgy cselekedhessem, hogy az embereknek tessék. És megharagván, mind a négy lábát egybeköté a szamárnak és egy rudat húza által és mondá a fiának: Jer, vigyük, netalántán ez a mód majd tetszik nékik. És ketten vinni kezdék a rúdon a szamarat. Látván ezt az út mellett való emberek, kacagni kezdének és mondának: Ó bolond vén ember mind fiastól, im mint viszik a szamarat. Ki látott valaha illyen dolgot? Mindketten felülhetnének a szamárra és az szépen el is hordozná őket. De látod-é, mint bolondultanak meg mind a ketten. A pisztrángoktól ezt tanultam: sohsem úsznak ők az árral, de mindig szembe, mindig hősként, glédában és kicsit vadultan, rugalmasan, ragyogva, frissen, hol zuhatag fájdalma szisszen. Őrült erőkkel szembeszállva, föl a zokogó zuhogókon, szirtek között, a vizesének több méteres habzó harangján föl, szárnyak nélkül szinte szállva szökdösnek, diadalt aratván a Forráshoz, hol még az Eszme nincs elkeverve nyárspolgári iszappal, hizlaló, tempótlan nagy tunyasággal, hol kiveszne hős ritmusuk! Ök az ormótlan titokzatos hegyekbe vágynak! Amely pisztráng az árral úszik: lehet boldog, hasa fehérjét lehet, hogy parti nefelejcsek kívánják, hogy csókkal elérjék s holdfény hullong rá, mint a tej-csepp, — de a Faj meghalt benne: hulla! A hasukat boldogság-nappal süttethetik a renegátok, magyar júdások, árral úszók: a nevük nulla, létük átok! — Pisztráng-lelkű Pajtás előre a Forrás-álmú hegytetőre. Mécs László Hallván ezt, a szegény vén ember igen megbúsula és mondá a fiának: Ördög győzi ezeknek kedvekre cselekedni. Ha emezt műveljük, nem jó, ha amazt műveljük, az sem jó. Ha emígy cselekszünk, nem tetszik, nekik, ha amúgy cselekszünk, az sem jó, sem ekképpen, sem anyaképpen nem jó. Jer, vessük a rusnya szamarat a vízbe, hogy megmenekedjünk tőle. És béhajíták oda a vízbe és oda vészé a szamár a vízbe. És ekképpen az szegény vén ember az ő fiacskájával pénz nélkül és szamár nélkül téré haza. Kolosvárott, az Úr 1586-ik Esztendejében. Heltai Gáspár
