Calvin Synod Herald, 1972 (72. évfolyam, 8-12. szám)
1972-11-01 / 11. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD VISSZATEKINTÉS Ravasz László püspök 90 éves Minden csendes, csak az udvarból Hangzik egy-egy szirénabúgás. Meg a szomszéd kórteremből Egy-egy szaggatott jajgatás. Nővért hív egy beteg, Fuldoklik és remeg. Vájjon mi lesz vele? Tegnap reggelfele Meghalt egy szobatársa. Pedig néhány sorstársa Még este elcipelte, Hogy velük a TV-t nézze. Betelt rajta az ige; Hogy sokszor: “nevetés közben is Fáj az ember szíve”. Halálosan, tragikusan. Reggel fiatal házastársa Már az üres ágyat találta. Tisztába volt téve Új beteg részére. A folyosót megrázta Fájdalmas zokogása. Közel jár itt a halál — Közel, nagyon közel. De így írja a zsoltáríró: A halál árnyékában is Velem van és vigasztal Vesszőjével, botjával is. Én most Őrá gondolok, Véle társalkodóm, Imádkozom. Imádkozom Az orvosokért, Az ápolókért, A betegekért, A gyógyulókért, A szenvedőkért, Családomért, Barátaimért, Ellenségeimért. Mire a sor végére érek, Észrevétlen aludni térek, S csak arra ébredek, Mikor a nővér a hőmérőt hozza. Ébredő lelkem csendben imádkozza: “Mi Atyánk ...” Győri József Miskolc 1972. szeptember 4. A fenti verset Győri József, volt iskolatársam, laki, tömöri és szakácsi református egyházak lelkipásztora, a miskolci kórházban írta ez év szeptember 4-én. Betegségén az operáció sem segített, 48 éves korában visszatért Urához. Áldás és béke hamvaira. Legyen áldott emléke! 1944 pünkösdjére jelent meg egy kis füzet: Magamról címmel. A második világháború vége pár hónap múlva bekövetkezett. Ez olyan merőben új világ felépítésére vezetett, hogy nincs rajta semmi csodálkozni való, ha az összeomló világ maga alá temette ezt a füzetet is. Ma egy példány van belőle a szerző tulajdonában s talán nem lesz érdektelen, ha visszatekintés címen ennek a füzetnek néhány alapfelfogását közöljük, tudván azt, hogy e kis füzet Ravasz Lászlónak utolsó könyve volt s egyben az egyetlen is, amelyben önmagáról beszél. Ravasz László tanári pályára készült. Érettségi vizsgálata után pályázott az Eötvös kollégiumba, amely akkor — virágjában — a legmagasabb kiképzést adta. De nem vették fel. Kérésére egyszerű tagadó válasz érkezett. Ö az erdélyi hagyományokhoz híven el akarta végezni a lelkészi és tanári pályát, s egy helyett két diplomával menni neki az életnek. Beiratkozott az akkor ötödik évében járó kolozsvári teológiai fakultásra és az akkor harminc éves kolozsvári tudományegyetemre. Ravasz László akkor a nagy kantiánus professzornak: Böhm Károlynak hatása alá került. Inkább a filozófiához vonzódott, mint a teológiához. Az alapvizsga letétele után Kenessey Béla teol. igazgató döntésre kényszerítette. Két pályának egyidejű végzésében kétlelkűséget látott. Ravasz László időközben úgy megszerette a teológiát Nagy Károly tolmácsolásában, hogy a lelkészi pálya mellett döntött, de meg azt is érezte, hogy a filozófia sterilizálja: elméleti tudóssá teszi, őt pedig a gyakorlati élet is kecsegtette. Beiratkozása hetedik évfordulóján betöltötték vele az évek óta üresen álló gyakorlati teológiai tanszéket s így lett 25 éves fővel nyilvános rendes tanár. Ő kellett, hogy megmondja, mit tart egyházi gyakorlatnak. Gyakorlat az, ami az értékes életet szolgálja. Az egyház mindenestől gyakorlati intézmény; a teológia mindenestől gyakorlati tudomány, mert mind a kettő Krisztushoz akar vezetni, Krisztus pedig az élet értékének a summája. A lelkipásztor az a személyiség, aki Krisztust éli át és ezt személyes bizonyságtételben, az egyházi életműködés keretében, kifejezi. Papi, pásztori, prófétai munka ez, melyet az egyház történelmi keretei között végez, s ennek törvényeit egy tudomány írja le és írja elő, amelyet méltán nevezhetünk az egyház élet- és egészségtanának. Ez a tudomány: a gyakorlati teológia. Az első világháború után a nagy “konszolidációs” munka kezdetén Ravasz Lászlót felhozták Budapestre, a Kálvin térre és a dunamelléki püspöki székbe ültették. A következő 10-15 év Ravasz László püspöki szolgálatának a próbáját adta. Ebben az időben ő volt a magyar kálvinizmus “reprezentatív man”-je. Csinálta a gyakorlatot s megírta elméletét. Az igehirdetésben lehet ezt világosan látni. ígehirdető munkája egy új homiletika. Mint igehirdető szemben áll az egész világképpel. A valósággal szemben egy felsőbb világot képvisel s legfőbb tudományos problémája, hogyan válik a kellő világ való világgá. Ez a munka már Erdélyben elkezdődött. Ott lett “másodpüspökké”, egyházkerületi főjegyzővé s ott írta meg Homiletikáját. Budapesten ehhez szerezte meg az élet helybenhagyását. Nem volt politikus, lehetett a nemzeti jelleg heroldja. Történeti beállítottsága mellett megértette és segítette a
