Calvin Synod Herald, 1972 (72. évfolyam, 8-12. szám)
1972-11-01 / 11. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD tapasztal direkt egyesülést Istennel (he does not experience a direct union with God), inert — paradoxonszerűen — az igazi (very) írás választja el Istentől (azaz, az íráson át közeledik Istenhez). ‘Csak Isten mondhat magáról valamit, hiszen Ő ismeri saját magát egyedül. Meg kell elégednünk, ha megtanuljuk, amit tanít az írás, anélkül, hogy valami (túl finomságot) ravaszságot fogadjunk el mástól. Isten felől csak az Ő Igéjéből tudhatunk meg valamit; ne gondolj róla semmi mást, csak amit mond szavaival, ne beszélj róla, csak az Ő Igéje által.” 4. Negyedik alapelve: állandó tanulás és készülés. A renaissance korban nőtt fel, nincs megelégedve vele. Készül szolgálataira. Tanulmányozza az írást, filozófiát, egyházi atyákat, de ez csak háttér számára és nem tekintély. Számára a tekintély mindig az írás és Isten Lelke. 5. Ötödik alapelve: Szolidaritás a reformátorokkal, egységre törekvés. Mindig sajnálja, hogy a reformátorok között nincs a Bibliára vonatkozó közös megállapodás és nézet. Kálvin írásmagyarázói érdemei 1. Filológus. Tiszta szöveget kíván. “Nem állhatunk meg a szavaknál — mondja — de Jézus tanítását csak úgy értjük meg, ha megértjük a nyelvet.” 2. Elképzelése: élő világot lát a följegyzések mélyén. Az Ótestámentum prófétái nemcsak jövendőmondók, hanem Isten hírnökei és eszközei. Szolgálatuk nemcsak a beszéd szolgálata, hanem cselekvés (action), — egész lényük Isten reprezentálása konkrét szituációban. Szerinte a prófécia még mindig él a keresztyén egyházban, és ez nem más, mint a Szentírás helyes megértése és páratlan kiaknázása (expounding) és alkalmazása a jelen lehetőségeiben. A próféták, tanítók, doktorok az Isten egyházában Isten szája. A próféták és a zsoltárok tanulmányozásában a világosságot az író történelmi körülményeiben keresi. A keresztyén hit számára nem elég csupán a történet. Innen jön 3. érdeme: a hit analógiájára kutatja az írást, azaz: az ígéretre néző hit példájára (hasonlóan) vizsgálja az írást. 4. írásai a jövő felé feszültséggel bírnak (Calvin’s works have a tension toward the future), mert az Isten Országa bizonyossága határozza meg magyarázatát. Szerinte Isten kezdettől uralkodik. Az Isten méltósága nem csökkenthető, mégis akkor jön el Isten Országa — amint meg van mondva — amikor az kinyilatkoztattatik nekünk. És ez három módon nyilvánul meg (manifested): a) Jézus szolgálatában (amely a “praeludia” of the Kingdom), b) feltámadásában és a Szentlélek küldetésében, (amely első gyümölcs (primitiae) és a végső dolgok előíze) c) és teljesen, a Végkor, amikor Isten lesz “minden mindenekben”. Az Isten Országa tökéletessége reménységben van elrejtve az Utolsó Napig. Várja a Krisztus: adventben él. Isten már uralkodik választottaiban, akik által munkálkodik. A jelen élet vándorlás az Úr szolgái számára; a jövőbe néz. Mikor jön el, nem tudja, de vigyáznia, őrködnie kell. Kálvin írásmagyaráztainak a különböző gondolkodásokhoz való vonatkozása (relationship) Institúciójában lesz világos, mely szerint: 1. A protestáns teológia eredete teljesen bibliai (Melanchton: Loci communes-je bibliai topica). 2. Institúciója gyorsnövésű koloszális fához hasonlítható. Első kiadása latin (1536), a művelt emberhez szól. Institúciója hitbeli fejlődést, irányokat, akkori eljárásokat, sákramentumokat foglal magában, de mint egész, kézikönyv: Biblica Theologia akar lenni. 1539-es kiadásában felel a különböző irányzatok vitáira. 1541-ben franciára fordítva adja ki. Ez a kiadás inkább a Szentírás commentárjának tűnik fel. 1559-es kiadása a teljesség már, és a nyugati protestantizmus kézikönyve lett. Institúciója, mint Isten szolgája munkálkodásának egyik megnyilvánulása (aspect) csupán. Institúcióján a Lélek fokozatos megvilágosulása érezhető, építő tendenciával. Az augsburgi béke (1555) után Kálvin föladja Európa protestánssá válása reményét. A körülmények és betegsége őrlik. Institúciója utolsó kiadása polémiával és elkeseredéssel van tele. Látja, hogy az emberiség halálra ítéltetett és senki sem örökli az életet, ha nem fogadja el az Élet Zsengéjét. Kálvin a keresztyén egzisztencializmus első hirdetője. Csak a keresztyén ember létezik (exists). Végül, Kálvin nem a Könyv, hanem Isten személye köré akar gyűjteni, mert amint maga mondja: “a tan megfagy, hacsak Isten életre nem kelti.” Amikor föltárja, kutatja az írást, Isten szava átgondolására hív. Isten közelébe hivatunk: coram Deo. A transzcendens Istenfia utolsó napon való megjelenése sosincs elfelejtve. Eszkatológiai erővel tiltja meg, hogy úgy éljünk, mintha az ítélet elmúlt volna már. Jézus, mint Úr, aktuális jelenléte (actual presence) erővel és méltósággal teljes. Krisztus közöttünk van, láthatatlanul bár, de valóságosan, uralkodván Egyháza életén, amelyik az Ő teste, és kiegészítője (keigészítése) (complement) a földön. Isten Krisztus testébe fogadott (adopted), nem mintha szentek volnánk, hanem mert lehetünk. Ezért az Egyház sem nem tisztán mennyei, sem nem tisztán földi, sem nem természetfölötti, sem természeti, hanem transznatúrális, azaz az Egyház híd múló világunk és Isten örök Királysága között. Álma volt a Szentírás spirituális impériuma, azaz, a Szentírás univerzális szuverénitása és uralma e világ múló birodalmai felett, (1952). Vitéz Ferenc
