ifj. Zsoldos Ferenc: Amire emlékszem 1832–1867. Egy szentesi iparoslegény vándorútja - A történelem sodrában 3. (Szentes, 2013)
Labádi Lajos: Ifj. Zsoldos Ferenc élete és munkássága - Ifj. Zsoldos Ferenc élete
A technikai újítások bajnoka A bevezetőben utaltam rá, hogy a kiterjedt Zsoldos família jelentékeny vagyonának és hírnevének megalapozása két Zsoldos Ferenc nevéhez fűződik: ifj. Zsoldos Ferencéhez (1832-1905), a Szakiskola névadójához, és legidősebb fia, Zsoldos Ferenc gépészmérnökéhez. Kettejük tehetsége, vállalkozó kedve és több évtizedes szorgos munkája révén nőtt fel a város legjelentősebb, országosan is jegyzett ipari vállalkozása. Ejtsünk néhány szót a gépészmérnök fiúról. Amint tudjuk, 1865-ben született; elemi tanulmányait és középiskoláit szülőhelyén, a Központi Református Népiskolában és az ekkor még hatosztályos gimnáziumban végezte 1881-ben, majd a budapesti Műegyetem hallgatója lett. 1885-től a zürichi műszaki főiskolán - Európa akkor legrangosabb műszaki felsőoktatási intézményében - folytatta tanulmányait. Itt szerzett gépészmérnöki diplomát 1887-ben. Korszerű műszaki-technikai ismeretekkel, valamint külföldi tapasztalatokkal felvértezve tért haza Szentesre, s bekapcsolódott apja vállalkozásaiba. A családi vállalat fejlődésében igen hamar érzékelhetővé vált a tanult, sokoldalúan képzett, a technikai újdonságok iránt rendkívül fogékony ifjú tevékenységének jótékony hatása. 81