ifj. Zsoldos Ferenc: Amire emlékszem 1832–1867. Egy szentesi iparoslegény vándorútja - A történelem sodrában 3. (Szentes, 2013)

Amire Emlékszem

tűk magunkat, mert bizony mi mind a ketten féltünk Zsoldos Lídia és szövetségesei az egybekelésünket megakadályozzák. De nem mehettek rá, hanem bizony az öreg mama ármánykodása nem maradhatott el. Szerencsém volt, hogy feleségemet bizalommal ajándékoztam meg, és O szintén engem, tehát a napi beszéd folyamán mindig elmondotta nőm, amiből hamar meggyőződtem mostohám várt ármánykodásáról. Bizony O úgy tett, mikor velem állt szemben, a Feleségem ócsárolta, mikor vele volt szemben, akkor engem ócsárolt. A többi közt füstölt disznófejet főzetett vasárnap délre, és a levibe tarhonyát vettetett; mikor rákérdeztem, miért főzet oly szokatlan ételt, azzal felelt, hogy a feleséged főzte, tehát egyed! Hiába beszéltünk, hogy O parancsolta, csak csitított; no de O volt az öreg gazdaasszony, és illett a menyit megtréfálni. Különben látszott, hogy minden áron civakodást akar köztünk éleszteni, amit csak kölcsönös egymás iránti szeretet, és annak tudata, hogy az öreg rosszba töri a fejét, sikerült megakadályozni, és nem kevés fejtörésünkbe került, majd két kezdő éven keresztül.

De bízzál Istenben, nem hagy el! És jött az 1861. évi közgyűlési határozat, mely szerint a városból minden faüzletet büntetés terhe alatt ki kellett költöztetni. Tehát én is azon az üzlettel foglalkoztam, mert beláttam már akkor, hogy üzletembernek mégis könnyebb és néha jövedelmezőbb, mint a földmívelés, tehát utána néztem, hogy hol kaphatnék a városhoz közel alkalmas telepet faüzletre.

40