ifj. Zsoldos Ferenc: Amire emlékszem 1832–1867. Egy szentesi iparoslegény vándorútja - A történelem sodrában 3. (Szentes, 2013)

Amire Emlékszem

szerelés után tehát beköltöztünk Debrecenbe, a két munkatársam pedig jónak látta elhagyni azt az állomást. Egyik Grimm Ferenc, a másik Müller Antal tolnai német-cseh születésű magyar fiú volt. Jó magaviseletű fiúk voltak, sajnáltam is őket.

Azután más társakat kellett választani, ami nem volt igen nehéz, mivel általános munkát mindegyik szeretett vélem dolgozni. 1854-re kelve Debrecenbe, a Szolnok-Debreceni vonalon az őrházak mellé készítettük a kút felső rovásait, és az ámyékszékeket; de már itt csak egy forint napidíjra tudtunk dolgozni. De meglehetett belőle élni, téli munkának csak megjárta. Mikor kitavaszodott, Köller, a volt vállalkozó az ács munkára, szinte elhagyott bennünket. Akkor következett, hogy én beteges voltam; a rend a munkatársaim között felbomlott, elszéledtek, ki-hová tudott. A németek, csehek bizonyosán Bécsbe, de egy cseh és egy német fiú még Debrecenben (Kris- pin) maradt. A német fiú, a gráczi születésű Blumel Antal, elkért egy új nadrágomat kölcsön, míg a templomba elmegy benne vasárnap, de aligha ment benne a templomba, mivel nem adta vissza. Ő is elutazott, nem tudom hová, talán a hazájába.

s

En azon szándékban voltam, hogy én elhagyom Debrecent, de a cseh fiú, Krispin Ferenc hozzám jött, hogy csak legyek vele vállalkozó, holmi apróbb munkákra a vasútnál, de nekem nem volt kedvem, és csak sok fáradságába került a cimborának, hogy vele szövetkeztem, és néhány őrházat lepadoltunk.

21