ifj. Zsoldos Ferenc: Amire emlékszem 1832–1867. Egy szentesi iparoslegény vándorútja - A történelem sodrában 3. (Szentes, 2013)

Amire Emlékszem

Én meg csak akkor tudtam meg, hogyha a szolgabíró vándorlási engedélyt ád, nem elég, hogy a katonaságtól megszabaduljunk. No de zsandár őkel- me a hajón maradt, a mi karavánunk tovább utazott Csegéről, a hortobágyi pusztán keresztül egy darabig együtt, azután kétfelé válva: egy rész Debrecenbe, másrész Püspökladányba. Én azokhoz csatlakoztam, akik Debrecenbe szándékoztak. Köller mint tapasztalt ember volt a leendő munkavezető, tehát az úton is mintegy vezérünk volt. Megérkeztünk Debrecenbe. Megemlítve, hogy az én vándorló táskám, amely most nem a fehér tarisznya, hanem egy Pesten vett bőr háti készülék volt, a málhás kocsi Püspökladányba vitte. Mikor én utána indultam, szerencsémre Debrecentől fél mértföldre szembe hozták velem a kőmívesek málháját szállító kocsin, akkor aztán megszűnt minden baj, mert a vándortarisznyámat a többi közt felismertem, és visszamentem.

Munkába álltunk. Dolgoztunk szorgalmasan, örültünk, hogy a magyar kenyeret ehetjük és magyar szót hallunk, mert csak akkor tudja az ember a hazát becsülni, ha ismét látja. Nyár utolján kimentünk a debreceni erdőre tölgyfából pallókat fűrészelni. Az volt olyan kereset, ahol fejenként, hetenként 24 pengőforintot kerestünk, de olyan három munkást, mint a kompániám volt, az erdész szavai szerint nem minden bokorban lehetett látni, mert a többi munkásoknak elég volt fejenként azon időre 6 vagy 8 forint.

17