Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Oda a vashíd

Együtt jártunk a gyűlésekre. Együtt éljeneztük Rákosi Mátyást, akit vezérüknek neveztek a kommunisták.

Majd híre kelt, hogy valahol Pusztaszeren volt egy ünnepség, ahol Nagy Imre miniszter elkezdte a nagyúri földek kiosztását a nincsteleneknek, földmunkásoknak, kispa- rasztoknak. Pár hónap múltán édesanyám azzal jött haza, kezében írást lobogtatva, hogy kaptunk tíz hold földet.- Hékám! - ölelte át idős férjét - tízholdas gazda lettél.

Apánk, Kaczúr Péter tekintetében harag villant.- Mi az anyád picsáját csináljak én a földdel!? Kubikos vagyok nem földesúr!

Aztán 1945 őszén, amikor kimérték nevére a tíz holdat a szentesi Vecseri ügyvéd birtokából, éppen arra a föld- darabra jutott a Jámbor-halom is, nyomban munkához látott.

Gyere Pistám! — én voltam a leginkább elérhető, mint bádogos inas. S amint kigyalogoltunk a várostól nyolc kilométernyire fekvő birtokra, kész volt a terve. Ásót, lapátot ragadott, barlangot mélyített a halom oldalába, s mint régi nádtetőgyártó, a városból a hátunkon kihordott nádkévékből biztonságos födelet készítettünk. Ajtót is, amelynek lakatját azonban rövidesen leverték a tolvajok. S apám egyetlen subáját elvitték. Csaknem megsiratta. Az a suba volt kubikos életének nélkülözhetetlen kísérője. Abban te- let-nyarat elviselt a kubikos. Nyáridőben befelé, télidőben kifelé fordította szőrös subáját a kubikos. Sem melege nem volt, sem nem fázott. Próbáltam olykor magam is. Nem egyszer együtt jártunk kubikolni a Tiszán. Boldog voltam, ha magával vitt.

65