Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)
Előszó
Zabigyerek volt Kaczúr Péter, az én apám. S túl a harmincon, belekerült a nagyhatalmi háborúk forgatagába. Mit keres ott egy szentesi kubikos? Hát, bármiféle is lehetett az állampolgár, nélküle semmire se ment a hatalom, sem békében, sem háborúban. Egy magyar szemlélődő a második világháborúban meglátogatta a katonákat a Don- kanyarban. S leírta, hogy szörnyű körülmények között, 40 fokos hidegben, nyári öltözetű honvédekkel beszélt, de köztük nem talált az úri osztályokhoz tartozókat még a tisztek között sem. Csak olyanokkal, akik munkával keresték kenyerüket a gyárakban vagy földeken. Ok a világ fenntartói. Eszközök a társadalmak uralkodóinak kezében. Békében, háborúban. Közülük aztán, amikor a csaták véget értek, néhány ezernek a nevét kőbe vésték. Hősök szobrai látható mindenfelé a világon. Tudtommal a második világháború után még ennyi elismerés sem jutott az elesetteknek. Talán azért, mert az már sokkal modernebb pusztítással járt, és túl sok nevet kellett volna kőbe vésni. Túl sokba került volna. Miközben maga a háború félelmetes pénzösszegekbe került. Spórolniuk kellett az uralkodóknak. Emlékezetes számomra egy fiatal parasztlegény sorsa. Győri János huszonegy éves földbérlö fogadott fel engem tízéves koromban pásztornak a szentesi „emberpiacon”. Abban egyeztünk meg Kossuth Lajos szobra előtt, hogy négyhavi szolgálatért kapok másfél mázsa búzát meg egy kocsi szalmát. A bérelt tanya Szentlászló 21. alatt az igazi természetismeret színhelye volt számomra. Jó helyem volt, jó dolgom volt. Napkeltétől, napáldozatig az ég alatt vigyáztam kis falkámra, egy kocára, néhány süldőre, három birkára, egy tehénre és egy csődőr csikóra, amelyikkel úgy 5