Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Előszó

ELŐSZÓ

Amikor elhatároztam, hogy írok apám életéről, tudtam, hogy a korról is szól majd a mese. A korról, amelyben születtünk, élünk. A szülőváros, Szentes híre, neve és hogy a magunk családjának tartjuk, hiszen - az. Amikor megszülettünk, beírta nevünket az anyakönyv-vezető a város nagykönyvébe - ezzel magához ölelt, akár szülőanyánk.

Szentesi vagyok. Porban születtem, nevelkedtem a szó legnemesebb értelmében. Utcánk - mint Szentes külvárosi helyeinek zöme -, akkoriban még sáros, poros utca volt. Mezítláb jártunk az iskolába. Cipőnket, az ócskapiacon vásárolt lábbelit csak az iskola előtt vettük fel. Anyai intés kötelezett erre: - A kinőtt cipőd kell az öcsédnek, majd az utána következőnek. Nyolcat szült édesanyám, Dudás Szabó Rozália. Hetet felneveltek ketten édesapámmal együtt.

Róluk is szól az ének. Meg tanítóimról: kezemben a fakult „Értesítő könyvecske”. Első oldalán édesanyám kézírása: „Kaczúr István”. Benne a pecsét: Központi Református Elemi Iskola. S tanítóim névsora: Antal Aranka, özv. Radimetzky Imréné, Rácz Lajos, Kun Sándor, Tóth Gusztáv és az igazgató: Vecseri Lajos, majd Molnár Sándor. Ok „kovácsolták” fejembe, amit szellemi alapnak nevezhetünk. Rég nyugodnak, ám emlékük, nevük mindig velem van azzal együtt, hogy viselkedésem szerint jutalmaztak szigorúan, ha kellett nyaklevessel is. Mindig rászolgáltam szere- tetükre, szigorúságukra, hitükre, hogy amit tőlük kapok - nem lesz hiába.

Amit az életben elértem, bádogosként, kazánfűtőként, majd 35 éven át újságíróként, mindenben jelen voltak és

3