Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)
Az uraság kocsisa
Az uraság kocsisa Önmagát mutogatandó, mind fényesebben igyekezett megjelenni a legtöbb úri, birtokos család a társadalomban. Közülük jelölték, választották a város, a megye, az ország képviselő urait. Szentesen nem voltak különösebben cifrál- kodó és hatalmas paloták. Inkább szerényen éltek a nagyurak. Szederék is, mint más gazdagok, a főutcán építettek házat. Több teleknyi volt a Szederék háza. Földszintes, sokszobás, hosszú épület. Jókora udvarral és persze udvartartással. Kaczúr Péter, a család városi kocsisa, egyenruhát kapott. Az uraság nem jelenhetett meg még az utcán sem akármiféle öltözetű kocsissal, és akármilyen kocsival, lovakkal. Szederék nevesek voltak adományaikról, és egyszerű, ám méltóságos megjelenésükről. Magam is megismerhettem Szederné méltóságos asszonyt. Kétszer találkoztunk. Egyszer, amikor jelen volt, a malmosi tanyán osztották a természetbeni járandóságot: minden béresnek fejenként egy kiló szalonnát. Városi gyermekfejemmel nem tudtam elképzelni, miként lehet elég egy-egy felnőtt béresnek, aki napkeltétől napáldozatig köteles volt dolgozni, egy kiló szalonna egész évre. Hát persze, hogy sohasem volt elég. Mást is kaptak évente. Kevés pénzt, tán feleannyit, mint egy városi napszámos keresett. A harmincas évek végén egy pengő volt a napszám. Például a háború közeledtén, amikor Belgrádot bombázták a németek, a Szathmári-féle asztalos üzemben, már hadi megrendeléssel üzemelt a cég, ágyúgolyó tároló ládákat gyártott. Apámmal együtt magam is ott napszámoskodtam pár hónapig, gyerekmunkában tízévesen, napi fél pengőért. 14