Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Apa nélkül

jobban mondva én voltam érdekes a béresek gyermekeinek. Városi gyerek voltam. Újság volt ez a béresek apróságai számára. S faggattak: milyen az a város? Tényleg nem sárosak az utak, mint itt a tanyavilágban, ahol még az iskolába is nehéz eljutni, ha nagy esők járnak?

Volt ebben részem jócskán, pedig csak négy hónapot töltöttem az uradalomban nyáron. Ennyi is elég volt megismerni az ottaniakat. Emlékszem még soknak a nevére is. Két Török család szolgált Nagytőkén. A hosszú urasági béresház széles, földes ereszete alatt, tíz bejárata mögött volt húsz egyszobás, konyhás, kamrás hajlék. A konyha az égre nyílt, közepén kemenceajtóval. Fél-fél kemence jutott egy-egy családnak. Az egyszobás hajlék nem ritkán tíztizenöt személy otthona volt. Nénémékkel mi öten laktunk egy szobában. Sógorom, Török Ferenc a másik egyszobásban lakó szüleivel együtt szolgált az uraságnál. Szülei, két öreg, s testvérei tizenketten laktak a másik szobában. Mindannyian az uraság béresei voltak. Közülük Lajos és József, mint idősebbek, a lovak mellett dolgoztak. Lajos csikós volt, József és István a juhászaiban dolgoztak. Jókora nyájat legeltettek. Nem egyszer hívtak:- Gyere ki a birkalegelőre bíbictojást gyűjteni!

Többször kimentem velük. Esténként pedig szólított be a púpos. így hívták a cselédek az intézőt, mert púpos volt. Púpos és szigorú. Kötelezte a béresek gyerekeit, hogy késő délutántól a juhhodálynál gyülekezzenek. Majd, mikor a nyáj hazaérkezett a legelőkről, kezdődött a fejés. Mi gyerekek fogtuk a fejhető állatot és vittük a fejőhelyre, ahol sorba állított, tisztára mosott edényekbe gyűlt a tej. Sok száz birka, sok tejet adott. A juhászok késő estig fejték a tejet. Amit azután a jeges hűtőbe vittek, feldolgozni, altatni,

12