István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Orosz földön hányódva

kikémlelni. Sikerült is eléggé, mert egy csabai tótot el is hoztam Bolotnoye állomásról. Őrségben volt a lőszeres vagonoknál. Meg is örült, hogy ilyen könnyen ki tudott szabadulni a csehek kezeiből. Én teljesen civil ruhában voltam. Igaz a katonák elég rossz ruhában voltak. A ruházatuk vegyes volt. Csak a vörös karszalag meg a sapka jelezte, hogy vörös katona. Itt voltam 1920. április 15-ig.

A krasznojárszki nagyvárosban egy kórházba kerültem, mint ápoló segéd. Leginkább itt is a halottakkal kellett bajlódnom, bár nem sok baj volt vélük. A tífusz itt is nagyon szedte az áldozatait, a civil népek között is. Én is megbetegedtem és felmentettek a hadseregtől. Visszamentem a praszkokovói korházhoz, de itt is sok volt a tífuszos beteg. Újra én lettem a temetési vállalkozó. Jól fizettek, de a pénz nem sokat ért, mert Kolcsak elbukása után a pénz is megsemmisült. A vörös hadsereg valutája azután jött forgalomba. Valahol azonban meg kellett állnom, mert hazátlan voltam. Közben az orvos is tífuszos beteg lett, s én voltam neki az ápolója. Mikor felgyógyult, megköszönte a fáradságot, de én azt feleltem neki, hogy ő is sokszor megmentett a veszélytől.

Ekkor már a front végigsöpört Szibérián, de még néhol felújultak a harcok egyes tartományokban. De itt hadifoglyot nem tartottak. A csehek a vörös katonát agyonlőtték, de a vörös hadsereg sem maradt el a visszavágástól, mert bizony volt amikor szuronnyal lökdösték a Tom folyó jege alá a cseheket. Szóval elég vérengző hadiállapot volt a civil lakossággal szemben is, mert a kémkedésre és árulásra csak volt, aki vállalkozott. Majd aztán a kórháztól a betegeket - már aki megmaradt élve - elvitték Tomszk városába, aki a hadsereg állományába tartozott.

44