A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
Működésüket az is lehetetlenné tette, hogy megtiltottak mindenféle kapcsolatot a fiókintézetetek és az anyaintézetek között.329 A szabadkai fiókintézet elkobzását a jugoszláv fél azzal indokolta, hogy azt a háború alatt létesítették, s a Hitelbank átvette a kollaboráció címén már elkobzott zágrábi Horvát Általános Hitelbank szabadkai fiókját. A Horvát Általános Hitelbank elkobzását pedig azzal magyarázták, hogy „a részvényesek a vagyonukkal felelnek azon személyek munkájáért és bűncselekményeiért, akiket megbíztak vállalataik vezetésével, és miután ezen vállalatok a háború alatt a megszállóknak dolgoztak a nép ellen, és ezzel hasznot hajtottak a részvényeseknek és a tulajdonosoknak, úgy helyes, hogy most az anyagi károkat is viseljék ezen vállalatok ilyen működéséért és ügyviteléért.”330 Az elkobzást a Hitelbank 1945. augusztus 10-én arra hivatkozva fellebbezte meg, hogy a szabadkai fiókot 1905-ben hozták létre, bár vagyonukat 1925-ben egy jugoszláv érdekeltségű banknak voltak kénytelenek átadni. Fellebbezésüket a jugoszláv hatóságok „tárgytalannak” minősítették. A magyar kormány ezt törvénytelennek minősítette, s a szabadkai fiók kártalanítási ügyét is igyekezett az 1948 januárjában, februárjában Budapesten tartott pénzügyi tárgyalásokon tisztázni. Azt javasolták, hogy „egyoldalúan vonják le” a jugoszlávok által követelt vagyoni kártérítés összegéből. De nem járt jobban a Nagybecskereki Takarék Pénztár, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. és a Kalocsai Egyházmegyei Takarék Pénztár szabadkai fiókintézete, a Szabadkai Takarék Rt. sem.331 1946. szeptember 9-én a külügyminisztérium értekezletet hívott össze, amelyen a Pénzintézeti Központ, a Magyar Nemzeti Bank, a Jóvátételi Hivatal és a Gyárosok Országos Szövetsége (GYOSZ) vett részt. A megbeszélést a GYOSZ kezdeményezte, mivel újabb hírek érkeztek a Jugoszláviában lévő magyar érdekeltségű vállalatok elkobzásáról és vezetőik perbe fogásáról, többek között a kapacitását és technikai felszereltségét tekintve a világ élvonalába tartozó nagybecskereki cukorgyár elkobzásáról is. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank érdekeltségébe tartozó cukorgyár vezetőit 1946. július 22-én a németekkel történő kollaborálás címén 1-től 8 évig tartó szabadságvesztésre ítélték, mivel, úgymond, a gyár termelésének több mint 25%-át szállították a német hadsereg számára. Hasonló sorsra jutott az ugyancsak e bank érdekeltségébe tartozó zágrábi Etelka Kábelgyár is. Az értekezletről készített feljegyzés szerint a résztvevők mind a nagybecskereki cukorgyár, mind pedig a zágrábi Etelka Kábelgyár elkobzását és vezetőinek perbe fogását „igazságtalannak” tartották, mivel a gyár vezetői mindent megtettek, hogy „megakadályozzák a vállalatok német kézre juttatását és megőrizzék állagát”.332 Szondy Viktor miniszteri osztályfőnök a külügyminisztérium részéről azt javasolta, hogy „tegyék függőbe” a vagyoni kérdéseket, mivel még folynak a béketárgyalások. A vállalati vezetők ügyében pedig, mondta, a helyzet „még rosszabb”, mivel a fegyverszüneti egyezmény értelmében a háborús bűncselekménnyel vádolt személyek ügyét a kormánynak elő kell segítenie. Rittinger Imre, a Pénzintézeti Központ igazgatója „egy általános tiltakozás” lehetőségét vetette fel, de felmerült az is, hogy egy hamarosan Jugoszláviába utazó delegáció „folytasson tájékozódó jellegű nem hivatalos tárgyalásokat” a magyar érdekeltségű vállalatok ügyében. Végül úgy határoztak, hogy „általános 329 Uo. 02 344/194, 40 633/1948. 39. doboz. MOL PM XIX-L-l-o -76 659/1946. 31. doboz. 330 Uo. 40 633/1948. 39. doboz. 331 Uo.; 42 397/1948,42 523/1948. 39. doboz. 332 MOL PM XIX-L-l-o - 76 659/1946. és 74 499/1946. 31. doboz. 142
