A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
A Jugoszláviában kisajátított, államosított, illetve a jugoszláv agrárreform hatálya alá vont magyar javakat a következő csoportokra oszthatjuk: a magyarországi pénzintézetek fiókjai, ipari és kereskedelmi vállalatai, a magyar iparvállalatok ott maradt telepei, a döntően magánszemélyek városi és falusi ingatlanjai, a visszamaradt ingóságok, illetve a különféle jugoszláv jogi és természetes személyekkel szembeni pénzkövetelések (részvények, különböző pénztartozások, elmaradt munkabérek, nyugdíjkövetelések stb.). A kisajátítások és államosítások 1944-45-ben elsősorban az ipari vállalatokat, a pénzintézeteket és a nagykereskedelmet érintették. Egy 1945-ös ipari összeírás szerint ekkor az ipari vállalatok 82%-a került állami kézbe, s e vállalatok 55%-át kobozták el, 27%-át pedig zár alá vették. Az 1946. december 5-ei államosítási törvény lényegében az addig lezajlott kisajátításokat, elkobzásokat szentesítette. Ennek értelmében, már az új alkotmányra hivatkozva állami tulajdonba mentek át „az általános állami és köztársasági jelentőségű összes magánvállalatok” a törvényben felsorolt 42 ipari ágazatban, a bányaüzemektől, a villamos művektől kezdve a cukorgyárakon át a szeszfőzdékig, a keményítőt és élesztőt előállító üzemekig. A törvény ugyan bemutatóra szóló államkötvény formájában kilátásba helyezte a kártalanítást, de ennek törvényben megfogalmazott feltételei eleve lehetővé tették a végrehajtás megkerülését. Ha ugyanis a tulajdonosok ellen olyan eljárás folyt, amely a vagyon elkobzását vonhatta maga után, a kártalanítást felfüggesztették, vagy ha a tulajdonosok „megnehezítették” az államosítást, azt a tiltott kereskedésről, spekulációról, illetve a népvagyon és állami kezelés alatt álló vagyonok védelméről szóló törvény szerint felelősségre vonták, ami szintén a kártalanítás megtagadását vonta maga után.315 Szántó Zoltán belgrádi magyar követ 1947. május 21-ei jelentésében az államosítási törvény hatása kapcsán joggal fogalmazott így: „a nacionalizálás a gyáripart jóformán teljes egészében érintette.”316 Az 1948. április 28-án életbe lépett törvény tovább bővítette az államosítások körét, és annak érvényét kiterjesztette azokra a magánvállalatokra is, „amelyek jellegüknél fogva vagy kapacitásuknál fogva általános jellegűek”, a kórházakra, a szanatóriumokra, a nyilvános és gyógyfürdőkre, a nyomdákra és mozikra is.317 A kisajátításokról, államosításokról szóló törvények sorában külön helyet foglal el az a kormányrendelet, amely 1948. augusztus 1-jei keltezéssel, Josip Broz Tito miniszterelnök és Frane Frol igazságügyi miniszter aláírásával, a hivatalos lap (Sluzbeni list FNRJ) október 23-ai, 91. számában jelent meg. E rendelet a JSZNK alkotmányának 78. szakasza 2. bekezdésére, a 80. szakasz 2. bekezdésére, valamint a Magyarországgal kötött békeszerződés 29. szakaszára hivatkozva külön is rendelkezett a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság területén lévő magyar vagyonok jugoszláv állami tulajdonba vételéről. Ez volt az egyetlen olyan törvény, amely kifejezetten a magyar állampolgárok vagyonának kisajátítását rendelte el. A hagyományos diplomáciai és kapcsolati formák összeomlása miatt a háború végén a délvidéki vagyonelkobzásokról a magyar Ideiglenes Kormány először a fegyverszüneti egyezmény alapján kiutasítottaktól és a menekültektől értesült, de Grősz József 315 MOL PM XIX-L-l-k - 120 762/IV.b. - 1948. 33. doboz. 316 MÓL Külügyminisztérium (továbbiakban KÜM) XIX-J-1-k - Jugoszlávia - 42 171/1947. 35. doboz. 317 MOL PM XIX-L-l-k - sz. n./1946. 230. doboz. 138
