A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Molnár Tibor: A titói Jugoszlávia első 10 éve a Tisza mentén - IX. Az egyházak és a jugoszláv kommunista hatalom kapcsolata
Megerősítette az állam és az egyház különállását. Lehetővé tette vallási közösségek alapítását külön engedélyeztetés nélkül: elég volt csak a megalakulást követően a tényről értesíteni az illetékes állami szervet, valamint a belügyosztályt. A törvény értelmében a vallási közösségek egyenrangúak voltak, maguk határozták meg belső felépítésüket, maguk választották vezetőségüket, nevezték ki lelkészeiket. A hittan szabadon oktatható volt az egyházi létesítményekben. Lehetővé vált egyházi létesítmények építése: erre azonban pénzhiány miatt sokáig nem kerülhetett sor. Azonban az 1950-es évek közepétől kezdődően állami pénzeken sor került néhány - jellemzően pravoszláv - kolostor tatarozására. A törvény lehetővé tette a szertartások lefolyatását a vallási intézményekben, a templomkertekben és temetőkben, de meghatározták azokat a szertartásokat is, amelyeket magánházaknál, illetve - a házirend tiszteletben tartása mellett - a kórházakban, szociális intézményekben is el lehetett végezni. Az állami szervek jóváhagyásával egyházi felvonulásokat, összejöveteleket meg lehetett tartani köztereken is. Lehetővé vált az egyházi sajtó terjesztése is, a sajtóterjesztésre vonatkozó általános előírások betartása mellett. A törvény 5. szakasza tiltotta, hogy az egyházi szertartásokat, a hittant, az egyházi sajtót politikai célokra, valamint vallási türelmetlenség keltésére és diszkriminációra használják fel: az 1951-ben életbe lépett szövetségi büntetőtörvénykönyv252 alapján az ilyen megnyilvánulásokat szigorúan szankcionálták. A törvény értelmében a vallási közösségek jogi személyeknek minősültek, és előlátta azok pénzelési lehetőségeit is: ezt jellemzően a hívők önkéntes adományai, a szertartásokért kapott térítmény, a bérbe adott ingatlanok bérleteiből befolyó pénz, valamint a külföldről érkező adományok képezték. Elméletileg lehetőség volt arra is, hogy az egyházak a társadalmi-politikai közösségektől, vagyis az államtól is pénzhez jussanak. A törvény 9. szakasza lelkészi egyesületek megalakítását látta elő, amire az egyházak nem tekintettek jó szemmel. Ezzel kapcsolatosan 1953. május 29-én a következő újságcikk látott napvilágot: „Ismeretes, hogy a Vatikán azokat az imperialistákat támogatja, akik még mindig azt hiszik, hogy joguk van az uralomra Jugoszláviában, s a katolikus egyház irányítása terén azon fáradozik, hogy kiélezze a viszonyt az egyház és az állam között. Az alsó papság egy része azonban belátja az ilyen tevékenység káros voltát, és nem kíván eszköz lenni egy imperialista politika kezében, nem kíván népe ellen tevékenykedni. Másfelől ez a papság - a többi egyház papjaival együtt - arra a meggyőződésre jutott, hogy lehetséges másfajta viszony is az állam és az egyház között, s tevékenységet fejt ki a néphatóságokkal való együttműködés irányában, lelkész-egyesületeket alakít abból a célból, hogy rendezzék a viszonyt az egyház és az állam között a néphatósággal való együttműködés útján, mind a vallási ügyek normálisabb végzése, mind pedig a papság anyagi érdekeinek védelme, társadalombiztosítása szempontjából. 252 Krivicni zakonik FNR). Sluzbeni list FNRJ, 1951.13. sz. 104
