Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Dokumentumgyűjtemény
Népfelszabadító Hadserege parancsnokának írt jelentés fénymásolata és a keresetet benyújtó személy édesapjának, azaz a rehabilitálandó személy fiának magyar nyelvű anyakönyvi kivonata felolvasásával folytatta le, és az így lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a következő tényállást állapította meg: Forró Lajos 1944 őszén családjával Martonoson élt, ott is született és egy hentesbolt tulajdonosa volt. Az 1944. november 21. és 22. közötti éjszakán további 24 martonosi lakossal együtt a Tisza folyó partján lelőtték, miután előzőleg letartóztatták és ugyanazon helység városházájának pincéjébe zárták. A jelen tényállást a bíróság az említett írásbeli dokumentációba történt betekintéssel állapította meg, melyek hitelességét és valódiságát az eljárás folyamán senki nem vitatta és nem vonta kétségbe, így azt a bíróság a keresetet benyújtó személy és a tanúk logikus, meggyőző és a bíróság számára elfogadható módon tett vallomása alapján teljes egészében elfogadta. így a bizonyítási eljárás során megállapítottuk, hogy Forró Lajos politikai és ideológiai indíttatású üldözés és erőszak áldozata volt. Ezen megállapítás kétségtelenül felvethető, ha elemezzük előállításának és lelövésének minden körülményét, hiszen ő sem akkor, sem a háború és megszállás idején nem volt tagja az ellenséges vagy az ellenséggel együttműködő katonai alakulatoknak. Az állami levéltárakban sem létezik semmilyen határozat (bírósági vagy közigazgatási) Forró Lajos háborús bűnössé vagy népellenséggé való nyilvánításáról, sem a fentiek miatt reá kirótt büntetésről. Ilyen súlyos vád esetén egyetlen nap alatt nem hozható határozat mindenféle írásos nyom nélkül, márpedig az irat 13. oldalán lévő jelentésből ítélve nem folytattak le semmilyen eljárást, amellyel megállapítható lett volna Forró Lajos és a többi személy esetleges felelőssége, hanem egyszerűen rövid eljárás alapján, ellenőrizetlen és koholt vádak alapján megölték őket a bírósághoz és a védelemhez való jog biztosítása nélkül. Erre való tekintettel bizonyos, hogy Forró Lajos ideológiai és politikai okokból, ítélkezés nélkül vesztette életét, és temették el. A fenti bizonyítékok alapján megállapítottuk, hogy a nevezett személy büntetéséről nem hoztak semmilyen közigazgatási és bírósági ítéletet. Az élettől ideológiai vagy politikai nézetek és ideológiai vagy politikai hovatartozás miatt történő megfosztás megengedhetetlen, gaztettnek minősül és az alapvető emberi jogok és szabadságjogok megsértését jelenti. A már elhunyt Forró Lajos rehabilitálása iránti kereset megalapozott. A Rehabilitációs törvény 1. szakasza szabályozza azon személyek rehabilitálását, akik politikai és ideológiai okokból, bírósági vagy közigazgatási határozat nélkül, vagy bírósági és közigazgatási határozat következtében vesztették életüket, szabadságjogukat vagy egyéb jogaikat. A konkrét esetben teljesül az idézett Rehabilitációs törvény 1. szakasza szerinti összes feltétel, mert a már elhunyt Forró Lajos közigazgatási vagy bírósági határozat nélkül, politikai és ideológiai okokból vesztette életét 1941. április 06. után. 210