Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)

Áldozatok

- Nálam voltak névnapon tegnap este. Kérdezősködtem plébános úr iránt. Nincs köztük. Akkor 25-öt, tegnap 35-öt végeztek ki. Elment. Kém lehetett. Megismerni akarta a közvéleményt. Dictur VII. Temetésről jövök egyedül. Megszólít egy ember.- Temetni volt? Úgy is kell! Csak végezze a templomban rendesen a dolgát. Elkezdek szlávul beszélni vele. Mondja, hogy csak Istent hirdessem, ők nincsenek a hit ellen.- Hát az öreg Virágnak külön véleményei voltak. De ezt hagyjuk. Maga fiatal, csak maga dolgozzon. ”4'4 De mik lehettek azok a - Körmöczy szavaival élve - „külön vélemények”, amelyek miatt az idős apátplébánosnak az életével kellett fizetnie? A magyar csapatok 1941-es bevonulását követően Bácska-szerte hálaadó is­tentiszteleteket tartottak, ez alól Horgos sem volt kivétel. Ezt támasztja alá Mészá­ros Sándor okfejtése is: „...A partizánok 1944. október 10-én vonultak be Horgosra. Virág János4'5 plébánosnak akkoriban még nem történt bántódása. De a visszatérő telepesek hamarosan emlékezni kezdtek arra, hogy az akkor 81 éves plébános a Horgoson állomásozó magyar katonák­nak 1941-ben tábori misét4'1' celebrált, és prédikációjában hálát adott az Úristennek, a »magyarok Istenének«, amiért vége szakadt a »bocskorosok« uralmának.”4" Azonban - a háborús bűncselekményeket kivizsgáló bizottság fennmaradt, 1945. december 17-ei F-határozatában ezt a „bűncselekményt” nem említik. A határozat utal Svetozar Bozin és Andrija Vlascic horgosi földművesek jegyző­könyvbe vett nyilatkozataira, amely szerint Virág plébános bűne a szerb telepesek deportálásában való részvétel volt: „...Virág István háborús bűnös 1941 áprilisában és májusában Horgos község képvise­lőjeként részt vett a megszállókkal együtt annak a döntésnek a meghozatalában, amely­nek alapján Kis-Gyála4'“ telepről tömegesen deportálták a szerb telepeseket.”4'9 414 415 416 417 418 419 414 Körmöczy Mátyás: A plébánia cronikája a vörös megszállás alatt október 10. - 1945. januárig. (Napló) In: Matuska 1991. 105-108. 415 Mészáros Sándor téved, a plébánost Virág Istvánnak hívták. 416 Mészáros feltehetően a hálaadó szentmisére gondol, amelyen a falu lakossága mellett az ott állomásozó honvédek is részt vettek. 417 Mészáros 1995. 63. Hasonló tényt közöltek Werner Mihály martonosi apátplébánosról is. Bővebben lásd: Forró 2007. 59. 418 Telepesfalu, ma Horgos település része. 419 VL. F. 183. Kút.: 561. Broj: 528. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom