Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
I. Kutatómunkánk eredményeiből
77 nak, melynek tagjait rokoni, jószomszédi kapcsolatok és nem utolsó sorban egymásrautaltság fűz össze, mely nemcsak az alkalomszerű nagygazda-szegényparaszt kapcsolatok működtetője, hanem a tartós, állandósult patrónus-kliens kapcsolatoké is.11 „Voltak olyanok, akiknek 5-6 holdjuk volt, azon megélni nem tudtak. Amikor épült Sztalinváros, elmentek oda dolgozni, hogy meg tudjanak élni. Például a Kajlinger Pista bácsi onnan hozott nekünk zsírt, mert én ekéztem a földjeit." (V. Ö.) Az 1950-es évek paraszti túlélési módszereinek alkalmazását, alkalmazhatóságát ezek a kapcsolatok nagyban meghatározták. Mivel a támadások, ellenőrzések kereszttüzében a nagygazdák álltak, érthető módon igyekeztek nem konfrontálódni a hatalommal, hiszen lelepleződés esetén sokkal súlyosabb büntetésre számíthattak, mint a „feketéző" közép- vagy szegényparasztok. Utóbbiak által alkalmazott feketevágás, feketekereskedelem, rejtegetés valamivel kisebb kockázattal járt. „Minden gazdának volt egy szegényember ismerőse, oda vitte a gabonáját, mert a szegényebbeket nem háborgatták úgy. Régen más volt az egymás iránti tisztelet. Amelyik gazda megérdemelte, azon segített a szegényember. (O. J.) Tömeges jelenség, hogy a végrehajtástól tartó nagygazdák ingóságaikat, terményeiket ismerős szegényparasztnál rejtik el. Ezek a módszerek működésképtelenek lettek volna a bizalomra, az összetartozás tudatra, az egymásrautaltságra épülő, múltban gyökerező helyi társadalmi kapcsolatok nélkül. A szolidaritásként is értelmezhető nagygazda- szegényparaszt kapcsolatok a vizsgált időszakban új tartalommal telítődtek, sok esetben dinamikusabbak lettek, és a túlélés forrásává váltak. Meg kell említeni a hasonló gazdasági felszereltséggel rendelkező azonos társadalmi szinten lévő gazdák kölcsönösségre épülő kapcsolatait is, amik gazdasági síkon az ún. „közösködésben", kölcsönmunkában nyilvánultak meg. „Sok olyan kisgazdaság volt, ahol csak egy ló volt, azzal ugye nem lehetett szántani, nem lehetett vetni, kocsiz- ni. Ilyenkor összefogtak, befogták mindkettejük lovát, és megszántották a földet először az egyiküknél, aztán a másiknál. Úgy mondják ezt, hogy »közösködtek«". (K. S.) A válságos években ezek a kapcsolatok is a túlélés forrásai lehettek a bajba került gazda számára. A zaklatásoktól elsősorban a kuláklistára került gazdáknak kellett tartania. A helyi pártvezetés viszont mindent megtett az efféle „visszaélések" leleplezéséért. Ennek köszönhetően a paraszti önvédő akciók sokszor kudarccal végződtek. 1952-ben a csólyospálosi Szögi Lajost azért csukták le, mert saját termésű 200 liter borát elásta. Rajczi Istvánt pedig azért, mert tengerijét más padlásán tárolta.12 Gyakorlatilag viszont az említett vétségek csak ürügyként szolgáltak a kuláküldözéshez. Hasonló „bűnért" egy „dolgozóparaszt" jóval enyhébb büntetést kapott. 1955-ben a csólyospálosi begyűj11 HOFER 1991. 150-153. A patrónus-kliens kapcsolat fogalmát a különböző társadalmi-gazdasági pozíciókon alapuló aszimmetrikus kapcsolatra használja a tudomány. A patrónus-kliens viszony sokszor a fogatot tartó gazdák és gyalogemberek tartós egymásrautaltságára épült. Bővebben lásd: FÉL-HOFER 2001.237-255. 12 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (továbbiakban: BKMÖL) XXIII. 716. Csólyospálos község tanácsülési jegyzőkönyve 1952. márc. 6.
