Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)

I. Kutatómunkánk eredményeiből

41 nek.96 A pártszakadás teljessé vált: a főispán körül csoportosuló magban mintegy 5-10 régi szabadelvű párttag képviseltette magát (pl. Kovács János, Kun Miksa),97 immáron nemcsak a függetlenségi párti ellenzék, hanem a Garzó és Fári fémjelezte, ellenfeleik ál­tal csak „klikk"-nek vagy „szövetkezet"-nek nevezett főispánellenes szabadelvűekkel szemben is. A főispánnal egyre kritikusabb kormánypárti újság, a Hód-Mező-Vásár­hely ellen pedig indítottak egy új lapot, a Kenéz Sándor által jegyzett, Thoroczkay tette­it dicsőítő, szinte főispáni közlönnyé vált - ekként is csúfolt - Vásárhelyi Híradót. A Vásárhelyi Híradóban elsősorban Fári Antal helyi szabadelvű pártelnököt támadták és rágalmazták keményen, míg a Hód-Mező-Vásárhely hasábjain Garzó Imre vezette ve­zércikkeivel a harcot. Ez utóbbi lap a Kenéz-féle újság fellépése mögött egyértelműen a főispánt és Baksa Lajos volt polgármestert sejtette: „mindazért, ami a társadalmi béke fölzavarásában, egyéneknek egymással szembeállításában és a viszonyok elkeserítésé- ben történt a »Vásárhelyi Híradó« czímű újság működése nyomán, az azért való fele­lősség a város főispánját terheli". E belső mizériák az ellenzék számára is felcsillantot­ták a reményt, hogy megbontható a helyi szabadelvű párt, így a függetlenségiek el­kezdték védeni, vagy legalábbis sokkal elnézőbben megítélni a korábban általuk is ke­ményen bírált főispánt. A Vásárhely és Vidéke szerint Thoroczkay nem a saját feje után ment, amikor ideérkezése után meghozta sokat vitatott rendeletéit - pl. a sajtó városhá­zi információszerzésének nehezítéséről -, hanem csupán rossz és intrikus tanácsadókra hallgatott; a függetlenségiek szerint ugyanazokra, akik most olyan látványosan szem- befordultak vele.98 Döntő levelek: a főispán bukása A Gazdasági Egyesület kapcsán említett főispáni írnok, ifj. Ammer István és csa­ládja jelentette végül a kulcsot Thoroczkay Viktor főispán megbuktatásához. A Suum cuique alig egy bekezdése foglalkozott még csak azzal, hogy a nevezett írnok (akit a főispán hozott maga mellé) édesapja olyan befolyást tulajdonított magának Hódme­zővásárhelyen, hogy egy általa ismert mérnöknek (Kubina Andrásnak) előbb néhány ezer, majd mivel ennyi pénze nem volt, néhány száz forintért elvállalta, hogy elintézi Thoroczkay főispánnál kineveztetését az éppen üresedésben lévő vásárhelyi első almérnöki állásra. Ez az elképzelése az idősebb Ammernek ugyan tartósan nem való­sult meg (vizsgálat lett belőle, melynek végén Kubina nem maradhatott állásában), de mély nyomot hagyott a hír a helyi közéletben.99 1901. április végén fővárosi lapok is­mét cikkezni kezdtek a hódmezővásárhelyi főispán közeli lemondásáról, amit a Tho­96 VH 1900. nov. 1. 97 VH 1900. okt. 4„ nov. 22. 98 OLBM Eta. ir. 3347/1900.; HMV 1900. szept. 23., szept. 30., nov. 4., 1901. jan. 6.; W 1900. aug. 12., 1901. aug. 8. 99 HMV 1900. aug. 23. 1900. október 1-jén Thoroczkay főispán szűk körű ebédet adott lakásán, melyen Dobossy La­jos, Imre József, Baksa Lajos, Kun Miksa, Kovács János, Bereczk Péter és Szeles János vett részt. Sokan ezzel a társasággal azonosították a főispán vásárhelyi „belső körét” (Imre József kivételével, aki később nyíltan a Fári-féle vonulat mellé állt).

Next

/
Oldalképek
Tartalom