Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
I. Kutatómunkánk eredményeiből
35 hetett mondani, hogy nem feltétlenül a legszükségesebb berendezési tárgyak voltak (pl. szivarszekrény, tányérmelegítő, függönydíszek a női szalon ajtajai fölé, rozetták aranyozott lécekkel), ráadásul további pluszköltséget jelentettek. Thoroczkay báró szóbeli rendelkezése a lakás „díszesebbé tételét" célozta, s a főispánt hívei ekkor még azzal védték, hogy ő az évi 600 Ft lakbére átengedésével fizet a lakhatásért a város törvényhatóságának, miközben elődje 400 Ft-os lakbérét teljes főispáni időszaka alatt Hódmezővásárhely városa állta.77 Az 1900. augusztusi közgyűlés legfontosabb tárgya a főispáni lakás átalakításával kapcsolatos újabb többletköltségek elfogadtatása volt. Ekkorra már a helyi szabadelvűek is Thoroczkay főispán ellen fordultak, ami érezhető volt a közgyűlési tárgyalás hangnemén. A költségek tételes kimutatását még a zárszámadást tárgyaló júniusi közgyűlés rendelte el, a már engedélyezett 4245 Ft mellett ugyanis újabb 524 Ft-os túllépés jelentkezett. A városi tanács ködösítő, a többletet elbagatellizáló jelentésére reagálva Halmi János törvényhatósági bizottsági tag bocsátkozott részletekbe. Adatokkal fűszerezve hosszasan sorolta, hogy a közgyűlés által elfogadott költségvetés dacára a főispán miként tartotta sakkban a városi tanácsot újabb és újabb többletkiadásokat okozó kívánságaival. Bár az elfogadott terv szerint csak egy szobát tapétáztak volna a többi kifestése mellett, Thoroczkay utólag az összes lakóhelyiség tapétázását követelte, ezt követően pedig a konyha és a fogadóterem berendezését, a helyiségek villanyvezetékkel való ellátását, villanysodronyok beszerzését, vagy éppen a már említett luxuskiadásokat, élükön a szivarszekrény beszerzésével. Korrupciógyanúsnak tűnt, hogy a pluszmunkák egy részének elvégzésére a főispán konkrétan ajánlott egy budapesti céget, amely kétszer annyiért végezte volna el e munkálatokat, mint az ugyanarra szakosodott hódmezővásárhelyi vállalkozó. Thoroczkay rendszeresen több új ötlettel állt a tanács elé, amely ha következő ülésén valamelyiket nem fogadta el, a főispán később újra beterjesztette ugyanazt az elképzelését, szinte addig, amíg a tanács végül rá nem bólintott. Ilyen előzmények után kérte a tanács az 1898. december 16-ai közgyűléstől „kényszerhelyzet közepette" az addigra már 2000 Ft fölé ugrott többletköltségek elfogadását. Indítványa végén Halmi javasolta a történteknek a belügyminiszterrel való közlését is. 20 bizottsági tag kérelmére a főispán név szerinti szavazást rendelt el a kérdésben, míg a szabadelvű párt tagjai a szavazás elhalasztását kérték. A főispán e kérelemnek nem adott helyt, mire a szabadelvű közgyűlési tagok (a főispánt támogató 5 fő kivételével) kivonultak a teremből, így mind az 56 szavazó (közte városi tisztviselők és tanácstagok) a tanácsi előterjesztés elfogadása mellett döntött. Halmi János és társai, összesen 64 törvényhatósági bizottsági tag meg is fellebbezte a belügyminisztériumnál a közgyűlési határozatot. A tanács külön jegyzéket mellékelt az eseményekről a fellebbezés mellé, kérve egyúttal a belügyminisztert a fellebbezés elutasítására, ami 1900 szeptemberében be is következett. Halmiék 77 VNó 1899. febr. 23.; W 1899. febr. 12.
