Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
I. Kutatómunkánk eredményeiből
27 suk is van [...], a mi már magában véve is igen tág körű és semmivel sem indokolható jogot biztosít a főispán részére, a ki elvégre is csak egy ember, szolgálatában a kormányhatalomnak, semmiféle érdekkel nem fűződve a törvényhatósághoz s kitéve folytonosan annak, hogy a politikai viszonyok változtával állásától bármely pillanatban megválhat". Az adott helyzetben pedig bármikor előfordulhat, hogy egy főispán teljesen alkalmatlan egyént ültet egy életre a város nyakára, akitől ha valami főbenjáró bűnt el nem követ - aztán meg sem tudnak szabadulni. Szintén igen nagy gyakorisággal alkalmazott tiszteletbeli kinevezéseket is, amely lehetőséget biztosított arra, hogy figyelmen kívül hagyják a tisztviselőkre vonatkozó minősítési törvényt. Hasonló alapokon támadták egyébként az egyes főispánok által szintén igen nagy gyakorisággal alkalmazott tiszteletbeli kinevezéseket is, amely lehetőséget biztosított arra, hogy figyelmen kívül hagyják a tisztviselőkre vonatkozó minősítési törvényt. így fordulhatott elő, hogy az 1904. évi tisztújítás alkalmával egy jogvégzettséget igényelő állásra csak azért meg tudtak választani egy négy középiskolát végzett egyént, mert ő korábban már a főispán által kinevezett tiszteletbeli tisztviselője volt a városnak azon a poszton.33 Hódmezővásárhely törvényhatóságának 77 éves története alatt a főispánok összesen 406 tiszteletbeli kinevezést tettek, a legtöbbet az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején Farkas Béla (83) és Mokcsay Zoltán (82), míg több főispán (Jócsák Kálmán, Kászonyi Richárd, Magyary-Kossa Aladár) - általában csak idő hiánya miatt - nem élt a kinevezések törvény biztosította jogával. A helyi közvélemény eleinte egyöntetű, elismeréssel követte Thoroczkay főispán erélyes fellépését, a tisztviselők nagy része fülének szokatlan „elvárom" és „megkövetelem" kitételek használatával készült rendelkezéseit. A közeledő rendszerváltozás jeleit vélték Thoroczkay lépéseiben felfedezni: „van azokban a rendeletekben valami, a mi sejtenünk engedi, hogy a munkát- lanság, a nemtörődömség, a húzás halasztás korszakának a végéhez közeledünk".34 Bár már rögtön az elején érezhető volt, hogy az új főispán munkásságára is igaz a „kevesebb több lenne" elve, a sajtó és a helyi ellenzék erői igazán csak akkor fordultak vele szembe, amikor nemcsak mások, hanem immár saját érdekeik is sérültek a nagy rendcsinálás közepette. Thoroczkay Viktor következő rendeletével ugyanis a helyi újságíróknál szerezte meg első rossz pontját. A vásárhelyi lapokat jellemzően a helyi közéletben aktív szerepet játszó törvényhatósági bizottsági tagok szerkesztették, akik megfelelő napi kapcsolatban álltak a helyi tisztikarral és hivatalnokokkal ahhoz, hogy akár ők, akár lapjaik munkatársai a városházán bármikor betekinthessenek aktuális ügyek irataiba. Ez biztosított lehetőséget arra, hogy a lapok közérdekű helyi információkkal tölthessék fel hírrovatukat, azonban mindezt gyakran szabályellenesen tették, ameny- nyiben a közzététel nem egyszer veszélyeztetett fontos állami, városi vagy egyéni érdekeket. Thoroczkaynak ez szúrt szemet és elrendelte, hogy a hírlapírók a jövőben csak polgármesteri engedéllyel nyerhetnek városi ügyekről ilyen értesülést, és az engedély33 W 1902. ápr. 13., 1905. máj. 28. 34 W 1898. júl. 21.
