Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
IV. Honismereti események megyénkben
160 Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát rendeztünk Szegeden A Honismereti Szövetség és a társszervezőként felkért Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2012. október 27-e és 30-a között szervezte meg a XVII. Országos Ifjúság Honismereti Akadémiát hazai és határon túli középiskolás diákok számára, hogy a honismeret-helytörténet-kultúrtörténet és a történelem iránt kiemelkedő érdeklődést tanúsító diákoknak olyan találkozási lehetőséget biztosítsanak, ahol 15-20 perces, szemléltetéssel egybekötött kiselőadásokban bemutathatják kutatási eredményeiket. Ez alkalommal az „Életutak, kiemelkedő egyéni sorsok lakóhelyemen, környezetemben" volt a téma. A 39 részt vevő diák közül 23 témában 32-en készültek fel és szerepeltek (néhányan csoportos) kiselőadással, miután a témában autentikus felnőttek előadásait hallgatták meg. Az akadémia nyitóünnepségén Prof. Dr. Blazovich Lászlónak, a megyei egyesület elnökének köszöntője után Magyar Anna, Csongrád Megye Közgyűlésének elnöke fejezte ki örömét, hogy a fiatalok őrzik, ápolják a hagyományokat, olyan példaképeket kutatnak fel, akik életüket, munkásságukat a közért áldozták. Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke arról szólt, hogy Szeged városának is sok olyan szülöttje van, aki messze a világban is hírnevet szerzett a városnak, illetve a város életében kiemelkedő személyiség - így Szentgyörgyi Albert vagy Bálint Sándor. Labádi Lajos szentesi levéltáros, helytörténet kutató az életutak, sorsok feltárásának kutatási módszereiről és forrásairól szólt előadásában. Példaként mutatta be a „Mit keresek én a Kurca parton?" című szentesi kiadványt, amely személyes vallomások gyűjteménye meg a helyismereti kézikönyvet, amely 35-40 híres szentesi embert mutat be. Blazovich László történész professzor három jeles, meghatározó Csongrád megyei személyiség életútját mutatta be, kiemelve Bálint Sándor, Péter László és Tóth Ferenc jelentőségét a megyei honismereti és helytörténeti kutatásokban. Este Forróné Virág Zsuzsa irányításával - drámapedagógiai módszerrel, játékos formában - ismerkedtek meg egymással a diákok, majd kitűnő hangulatú táncház mozgatta meg a résztvevőket. Másnap délelőtt Marjanucz László történész mutatta be Tisza Lajost, Szeged 1879- es nagy árvíz utáni újjáépítőjét. A délutáni diák korreferátumok között kikapcsolódásként rövid városnéző sétán mutatták be a helyi szervezők a város fő nevezetességeit (a Dóm téri Panteon, Fogadalmi templom, Móra Ferenc Múzeum, Városkapu, Széchenyi tér stb.). Este Károlyi Attila igazgatóhelyettes vezetésével az Alsóvárosi ferences templomba látogattak el az akadémia résztvevői. A harmadik napon délelőtt ismét diák kor- referátumokkal folytatódott a program, jobbnál jobb kiselőadások hangzottak el. Délután pedig külön busszal tanulmányútra indultak Makóra, jeles emberek nyomában,