Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)

III. Könyvespolc

140 A Makói Honismereti Híradó, a helyi honismereti és helytörténeti értékek periodikája A Makói Honismereti Híradót a 23 éve működő Makói Honismereti Kör jelentette meg. Alapító vezetője, dr. Forgó István 2009-ben elhunyt, a kör elnöke azóta Szabó Jenő alapító tag. A kör legfőbb célja a helytörténeti kutatás, valamint a honismereti hagyományápolás Makón és kistérségében. Havonta tartott foglalkozásaikon a tagok kutatómunkájuk eredményeit ismertetik, vagy vendégelőadókat hívnak, a városban megrendezett helytörténeti konferenciákra, irodalmi estekre, kiállításokra járnak. 2008 óta kapcsolatokat építettek ki a makói József Attila Gimnázium Helytörténeti Körének diákjaival, segítették a tanulmányi versenyekhez szükséges helytörténeti ku­tatásaikat, a diákok emlékműsorokkal, zenés fellépéssel színesítették a városi kör fog­lalkozásait, amely közös programokon együttműködik a Csongrád Megyei Honisme­reti Egyesülettel és az óföldeáki hagyományőrzőkkel is. Sok segítséget kapnak a helyi múzeumtól és a levéltártól. Programjaikról rendszeresen felhívásokat tesznek közzé a Makói Hírekben, az érdeklődést a kör fiatalabb korosztályokkal is bővülő létszáma bizonyítja (most 34 fő). Makó és kistérsége hely-és művelődéstörténeti emlékeinek és értékeinek megőrzése és dokumentálása érdekében a kör 23 éve évente két számban megjelenteti a Makói Honismereti Híradót, amely tudomásunk szerint Csongrád me­gyében az egyedüli - civil szervezet által fenntartott, kiadott - híradó jellegű honis­mereti kiadvány-sorozat. A kiadvány több mint két évtizede gyűjti össze és teszi köz­zé nemcsak a Makói Honismereti Kör tagjainak helytörténeti kutatásait tartalmazó írásait, hanem megjelenteti Makó és kistérsége szakembereinek, valamint a Makóról elszármazottaknak a népi és kézműves hagyományokkal, a helyi társadalom jeles személyiségeivel, fontos kulturális eseményeivel, tudományos- és sporteredményei­vel foglalkozó tanulmányait is. Bibliográfiája megtekinthető a Csongrád Megyei Hon­ismereti Egyesület honlapján, a http://csm-honismeret . uw.hu/Publikációk címszó alatt. A gimnáziumi tanulók országosan is magas szinten értékelt történelem OKTV pályamunkáiból is közöl részleteket, elősegítve, hogy el­ső publikációik szülővárosukban jelenhessenek meg. A Honismereti Híradó hatósugara így egyre bővül, mind szélesebb olvasótáborhoz juttathatja el a városunkhoz kö­tődést nagyban elősegítő, a helyismereti anyagokat éven­te két számban, 65-75 oldalon megjelentető kiadvány. Makói Honismereti Híradó 2011. évi XXII. évfolya­mának 1-2. száma 2011 decemberében jelent meg Makón, 60 példányban, 70 oldal terjedelemben. Szerkesztő és a szövegek gondozója: Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna. Fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom