Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
Kállay Albert főispánsága (1886–1898)
használta, s később Kállay némely utódainál is igyekezett használni (Thoroczkay Viktor volt „új mikádó”, Lukács György pedig „kis mikádó”), ezek a változatok azonban nem honosodtak meg: a mikádó elnevezés valójában Kállay Albert személyéhez nőtt hozzá. Miután pedig 1892 végén a közigazgatási pályán szerzett kiváló érdemei elismeréseként a király élethossziglan kinevezte Kállayt a főrendiház tagjává,'07 a lapok is lépést tartottak a változásokkal: a főrendiházi tag főispánt „rövidítve” csak fő-főispánként kezdték emlegetni... Főrendiházi kinevezése, valamint a Szegedi Híradó cikke kapcsán a Hód- Mező-Vásárhely 1893. január 8-ai számának vezércikke Kállay Albert főispánról szólt. A cikk szerzője rossz néven vette, hogy a szegedi újság írása szerint Hódmezővásárhely és Szabadka csak mostani főispánjuk révén indult fejlődésnek. Elismerte, hogy Kállay „a főispánok egyik legmunkásabbika”, de tisztének érezte megvédeni elődjeit, Dáni Ferencet és Rónay Lajost, akik a mostaninál sokkal nehezebb viszonyok közepette szintén megtettek minden tőlük telhetőt Hódmezővásárhelyért. A lap szerint a korrupciót alapvetően az első két főispán segítségével sikerült kiirtani nehéz harcok árán, az ő idejük alatt sem „csak úgy gondo- lomra” működött a vásárhelyi közigazgatás, mint azt a szomszédvárban hiszik, Kállay pedig már „tisztult viszonyok között” vehette át a főispánságot. A főispán tehetségéhez, rátermettségéhez, igazságszeretetéhez, szorgalmához kétség sem férhet, az egyetlen dolog, amit Vásárhely kívánhat vele kapcsolatban, hogy juthatna belőle több is a városnak „a jó tisztviselőn kívül”. Ugyan nagy kincs a szakelőadói rendszer, a tiszta ügykezelés, a közigazgatás rendes folyása, de számos egyéb, nagy fontosságú ügy (határunk rendezése, közgazdasági és köznevelési ügyeink fejlesztése, társadalmi életünk tökéletesítése) kénytelen nélkülözni a főispán hathatós befolyását. Főrendiházi kinevezését is e szomorú szemüvegen keresztül értékeli a lap, „hiszen most már még messzebb esik tőlünk, mint azelőtt”, majd gyakorlatilag főispánváltást sürget: a kormány „nem vétkeznék, ha nekünk kevesebb bajú főispánt adna”, pl. a Csongrád megyeit Hódmezővásárhely székhellyel...307 308 Kállay Albert 1893-ban lemondott szabadkai főispánságáról, szegedi és vásárhelyi tisztségét tartotta meg. A Vásárhely és Vidéke ekkor a közös uralkodóval vont párhuzamot: „úgy vagyunk mi vásárhelyiek a mikádóval, mint az osztrák-magyar monarchia fővárosai a fejedelemmel. Mi vagyunk Budapest, Szeged pedig Bécs. Budapesten csak vendég a fejedelem, ép úgy mi nálunk a - mikádó.”309 Szabadkai távozása után is megmaradt azonban az a rendszer, hogy a többnapos közgyűléseknek általában csak az első napján volt jelen a főispán, a másodikon már a polgármester mentette ki az idővel közhellyé vált „hivatalos elfoglaltsága miatt” távolmaradó Kállayt, aki a rendkívüli közgyűléseken sem gyakran jelent meg. A sajtó hosszú ideig a fenti szomorkodó-édesbús hangnem307 VV 1892.dec. 29.;HMV 1893. jan. 1.; MNL CSML HL Közgy. jkv. 2/1893.(01. 18.) 308 HMV 1893. jan. 8. 309 VV 1893. jan. 29. 72
