Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
A kommunista főispán (1945–1950)
gyámpénztári évnegyedes vizsgálatra kiküldött bizottság, ez kiegészült az 1946 júniusában felállított állattenyésztési bizottsággal) végül 1945 júniusában alakították újra.1378 Kiss Pál polgármester 1947. április 3-án nyugdíjba vonult,1379 székét azonban hónapokig nem tudták betölteni, a belügyminiszter július végén adott csak szóbeli engedélyt rá. Ekkor a törvényhatóság Tamás Béla ceglédi főjegyzőt helyettesítette be „további intézkedésig” a tisztségre.1380 Tamás 1948 áprilisában mondott le tisztségéről, május 18-tól a kommunista párt egyik vezéralakja, Oláh Mihály töltötte be a posztot a törvényhatósági időszak lezárultáig, akinek tiszteletére május 25-én külön díszközgyűlést is összehívtak.1381 Karácsonyi Ferenc főispánsága 1945. január 1-jén az Ideiglenes Kormány 23/1945. M.E. számú rendeletével Karácsonyi Ferencet nevezte ki Csongrád vármegye, Szeged szabad királyi város és Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város főispánjává, egyúttal megbízta e törvényhatóságok közellátási kormánybiztosi feladatainak ellátásával is.1382 (Szegedi tisztségéből a belügyminiszter saját kérelmére - mivel azt „ellátni fizikailag szinte képtelen vagyok” - mentette fel Karácsonyit 1945. szeptember 26-án.1383) Nagy Ferenc kormányának 1947. májusi lemondása után Karácsonyi rendelkezésre bocsátotta főispáni állásait, mivel azonban Csongrád megye főispánsága továbbra is a kommunista párté maradt, a Dinnyés-kormány belügyminisztere, Rajk László az ősszel megerősítette mind Csongrád megyei, mind hódmezővásárhelyi tisztségében, ezzel eldőlt az is, hogy Vásárhely továbbra sem kap önálló főispánt.1384 Karácsonyit két tisztsége meghagyása mellett 1948. március 8-tól május 14-ig ideiglenesen megbízták Csanád vármegye főispáni teendőinek ellátásával is.1385 Havi teljes főispáni illetménye 1949 októberében összesen 2317 Ft 75 fillér volt, ebből 901 Ft járt a Csongrád megyei főispáni tiszt után, 639 Ft 75 fillér volt összesen a második törvényhatósága után járó összege, a képviseleti átalánya és a családi pótléka, emellett 560 Ft útiátalányt és 13,8 Uo. 29-34/1945. (06. 23.), 157/1946. (06. 21.), 400/1946. (12. 28.) 1379 Uo. 7/1947. (03.28.) 1380 Uo. 203/1947. (07. 25.); MNL CSML HL Kisgy. jkv. 223/1947. (07. 25.); MNL CSML HL Főisp. ir. 293/1947. 1381 MNL CSML HL Közgy. jkv. 90-91/1948. (05. 25.), 193/1948. (07. 06.); MNL CSML HL Kisgy. jkv. 131-132/1948. (05. 25.), 225/1948. (07. 06.); MNL CSML HL Főisp. biz. ir. 70/1948., 92/1948.; MNL CSML HL Főisp. ir. 222/1948. 1382 MNL CSML HL Közgy. jkv. 1/1945. (01. 23.); Vásárhely Népe (a továbbiakban: VN), 1945. jan. 16. 1383 MNL CSML HL Főisp. biz. ir. 37/1945.; MNL CSML HL Főisp. ir. 865/1945. 1384 MNL CSML HL Főisp. biz. ir. 66/1947.; MNL CSML HL Közgy. jkv. 284/1947. (12. 11.); MNL CSML HL Kisgy. jkv. 304/1947. (12. 11.); Vásárhelyi Független Újság (a továbbiakban: VFÚ), 1947. okt. 30.; Alföldi Újság (a továbbiakban: AÚ), 1947. nov. 6. 1385 MNL CSML HL Főisp. biz. ir. 97/1948., 104/1948., 107/1948.; AÚ 1948. márc. 27. 270