Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)

Mokcsay Zoltán főispánsága (1927–1932)

Mokcsay főispánt, Lázár Dezső gazdasági főtanácsost (a helyi Gazdasági Egye­sület elnökét) és Genersich Antal egészségügyi főtanácsost, díszelnökké Bethlen István miniszterelnököt és Mayer János földművelésügyi minisztert, Vásárhely országgyűlési képviselőjét választották, ügyvezető elnökké pedig Emyei István , . . , 1157 gimnáziumi tanart. Mokcsay Zoltán időszakához kötődik az első hivatalos főispáni titkári meg­bízás Hódmezővásárhely törvényhatóságának történetében. Amint arról már szó volt, korábban különböző városi alkalmazottakat bíztak meg a titkári teendők ellátásával, s Mokcsay eredeti elképzelése is az volt, hogy a helyi fogalmazói kar reprezentánsai fogják negyedévenkénti váltásban ellátni azokat.11 A fogalma­zók közül elsőként megbízott Gidófalvy Pállal azonban annyira elégedett lehe­tett, hogy ő hamarosan hivatalos, azaz a belügyminisztérium által kinevezett főispáni titkára lett a városnak, 1928. február közepén pedig a főispán tisztelet­beli aljegyzőnek is megtette.11"9 A főispáni hivatal fokozatos fejlődését jelzi, hogy Mokcsay időszakának vége felé, 1932 augusztusában Soós polgármester Szűcs Mária városi írnokot (aki az 1920-as évek elej én-közepén már dolgozott főispáni segéderőként) állandó szolgálattételre a főispán mellé osztotta be, fel­mentve egyúttal korábbi ügyosztályi teendői ellátása alól.1157 1158 1159 1160 1161 * Szűcs 1937 no­vemberéig teljesített szolgálatot a főispáni hivatalban, ekkor a városi számvevő­séghez helyezték át, a főispán mellé a szükséges kezelői és gépírói teendők ellá­tása céljából Pokomándy Gyula akkori főispáni titkár felesége, Forgács Margit városi díjnok került beosztásra.111,1 Mivel hosszú idő után Mokcsay volt az első Vásárhelyen is lakó főispán, most vált szükségessé a Sinka József korábbi nyugdíjazásával megüresedett főispáni szolgai állás újbóli betöltése is. A főispánnak ezt előzetesen engedélyez­tetnie kellett a belügyminisztériummal, majd e jóváhagyás után a városi közgyű­lés is rábólintott a poszt újbóli, ideiglenes megszervezésére. A közigazgatási szolgai tisztséget 1927 májusában Kocsis István szegődményes alkalmazásával töltötték be."62 Mokcsay kinevezése utáni újításként bevezette még, hogy - va­sárnapok és ünnepek kivételével - főispáni ügyfélfogadást tartott, naponta 11 és 13 óra között (későbbi, elhúzódó betegsége idején Gidófalvy főispáni titkár fo­gadta a feleket, és ő terjesztette kérelmeiket Mokcsay elé),1163 1164 1165 emellett pedig személyesen felkereste a város közintézményeit és vállalatait,"64 valamint szem­lét tartott a város birtokain: föld- és legelőterületein is.116" 1157 VÚ 1928. márc. 6. 1158 Uo. 1927. márc. 27., ápr. 5. 1159 MNL OL BM Ein. ir. 1936-12-2253.; VRÚ 1927. ápr. 5.; VÚ 1927. ápr. 5„ 1928. febr. 16. n6° MNL CSML HL Főisp. ir. 364/1932. 1161 Uo. 361/1937. 1,62 Uo. 390/1927.; MNL CSML HL Közgy. jkv. 280/1927. (05. 30.) 1163 VÚ 1927. máj. 26., 1928. jún. 7. 1164 Uo. 1927. jún. 25., júl. 10., 1928. febr. 8., febr. 9. 1165 VRÚ 1927. júl. 7.; VÚ 1927. júl. 7. 234

Next

/
Oldalképek
Tartalom