Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
Thoroczkay Viktor főispánsága (1898–1901)
elnök-főispánra csupán 3 szavazat érkezett, nagy többséggel Vékony József alelnököt választották a Gazdasági Egyesület élére. Az egyik szegedi lap meg is jegyezte érdekességként, hogy ugyan 10 városi tisztviselő is szavazott az egyesület közgyűlésén, ennek ellenére is csak 3 voksot gyűjtött a főispán. A hírt átvevő helyi ellenzéki lap nem is tagadta kárörömét: a tisztviselők „mindenike bizonykodik, hogy ő a főispánra szavazott és pedig meggyőződésből, a minthogy a törvényhatósági közgyűléseken is a tisztviselők mindig meggyőződésből szavaznak, ha a szavazás felállással történik és a főispán látja a szavazásokat. Ha a gazdasági egyesületben is felállással történt volna a szavazás, milyen más eredménye lett volna az elnökválasztásnak!.. ,”509 Mivel azonban a választás előtt Thoroczkay úgy nyilatkozott, hogy többek közt azért mond le, mert tudomása szerint a választmányban vannak az elnöki posztra aspirálók, a frissen megválasztott Vékony azonnal lemondott e tisztségéről, hogy ne rá mutogassanak, mint az elnök-főispán megbuktatójára. A Gazdasági Egyesület így április 1 -jéré újabb elnökválasztó rendkívüli közgyűlést hívott össze.510 Ekkor ismét Vékony Józsefet választották a megrendült egyesület élére, aki ezúttal már el is vállalta a tisztséget."" Elődeihez, leginkább Kállay Alberthez hasonlóan Thoroczkay főispán is jeles vadász volt, és ő Hódmezővásárhelyen sem mulasztotta el soha e szenvedélyét gyakorolni. Hol Pokomándy Imre tanácsnok, hol Bereczk Péter gyógyszerész, hol Bereczk Pál gazdasági tanácsnok, hol pedig Dobossy Lajos vadászterületén bizonyította - néha Juhász Mihály polgármester kíséretében -, hogy Nimród méltó utódaként „igazán bravúros vadász [...], ki sohasem hibázta el a czélt”.512 Nem meglepő hát, hogy a főispánt mindkét hódmezővásárhelyi vadász- társaság rögtön díszelnökévé választotta.513 Az 1901. januári közgyűlés második napján aztán előfordult egy olyan, Hódmezővásárhely történetében példátlan eset, hogy - miközben a polgármester azzal mentette ki, hogy „akadályoztatása folytán nem lehet jelen” - a főispán vadászaton való részvétele okán nem vezette a közgyűlést, sőt kirendelt maga mellé 2-3 városi tisztviselőt is, elvonva őket munkájuk végzésétől.514 A főispáni lakás ügye Thoroczkay Viktor hároméves főispáni működése szinte a folyamatos ügyek és botrányok időszaka volt, melyek közt középponti szerepet vitt a főispáni lakás VV 1900. márc. 25. 51(1 HMV 1900. márc. 22.; VV 1900. márc. 22. 511 HMV 1900. ápr. 5.; VV 1900. ápr. 5. 512 VNó 1898. okt. 26. 513 Uo. 1898. nov. 29. 314 HMV 1901. jan. 20.; VV 1901. jan. 20. (A lap szerint a Barci-réti vadászat január 17-én kiválóan sikerült, a társaság 130 nyulat ejtett el, majd K. Szabó Pál tanyáján ebédeltek, „mely vidám és kedélyes hangulatban az esti órákig tartott”.); VH 1901. jan. 20. 112