Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)

Magyar Anna: Ajánlás

Ajánlás 5 Ajánlás A megye honismereti életének és a honismereti egyesületnek a történetét bemuta­tó kötetet tartja kezében az olvasó. Hasonló témájú alkotást - közel sem ilyen részle­tezőt - mindössze egyet találhatunk az országban, ami azt jelenti, hogy a „Három fo­lyó mentén" indulása óta erősödik nálunk a helyhez kötődés tudata. Amint a gondo­san és világosan szerkesztett műből, mintegy ötvenhét szerző munkájából kiderül, mindig találhatók olyan személyek megyénkben, akik emelkedett lélekkel önzetlenül felvállalják az egyes települések történetének és jelenének ápolását hol adatok gyűjté­sével, gyűjtemények létrehozásával és gondozásával, hol dolgozatok, monográfiák készítésével, hol iskolai szakkörök vezetésével és érdeklődő felnőttek számára társa­ságok létrehozásával. Önzetlenül fáradoztak és fáradoznak a hely szellemének, genius lódnak az éltetésén. Hogy mennyire gazdag a fentiek tekintetében megyénk, azt mutatja a profi mú­zeumok mellett fennálló mintegy harminc helyismereti és szakmai gyűjtemény, ame­lyekről olvashatunk a kötetben. Hozzátehetjük, hogy létrehozásukban sokan fáradoz­tak, az egyes települési önkormányzatok pedig - a magángyűjteményeket nem te­kintve - helytállnak fenntartásukban. A gyűjtemények mellett sok száz előadás, köte­tek sokasága, hagyományőrző közösségek működése jelzi a folyamatos munkát. Ör­vendetes, hogy megyénkben a települések több mint felében elkészült a történeti mo­nográfia. Úgy gondolom, e tekintetben országosan elsők vagyunk. Bár történetünket több megrázkódtatás szakította meg, a fejlődés nem volt folyamatos, megyénk lakói keresik jelenünkben azokat a pontokat, amelyekhez múltjukat köthetik, hogy ezzel biztos alapot találjanak jövőjükhöz. A honismereti tevékenységet, amelynek előfutáraként és elindítójaként Bálint Sándort tisztelhetjük a Dél-Alföldön, azóta több generáció végezte. Egymásnak adták és adják át a stafétabotot. Bízunk abban, hogy, amint az annotált tagnévsorból kide­rül, a szép számú fiatal méltó követője lesz az elődöknek, és állandóan változó vilá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom