Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Társszervezeteink
Társszervezeteink 213 Társszervezeteink Hét év, tizenhárom emlékhely Az Elpusztult és Pusztuló Magyar Falvakért Egyesület életéből Mint a földkerekségen mindenütt, az örök változás az egyedüli állandó; minden mozgásban van. A tétel a településekre és hálózatukra ugyancsak érvényes. Alakulásuk hol lendületes, hol stagnáló képet mutat. Hazánkban, a Kárpát-medencében hasonló a helyzet, ahol a bekövetkezett történeti folyamatokat általában a honfoglalás idejétől vizsgáljuk és elemezzük, jóllehet célszerű visszatekinteni korábbi időkre. így áll a dolog a településekkel is. A neolitikum óta különböző népek által folyamatosan lakott Kárpát-medencében az egyes kultúrákat teremtő népek nekik megfelelő lakóhelyeket hoztak létre, és azok hálózatát alkották meg. A neolit kor letelepedett, földműveléssel foglalkozó népei például az élővizek (folyók, tavak) partjain alakították ki ún. teli-településeiket, a nomád nagyállattartók pedig életmódjuknak megfelelően gyorsan változtatható lakhelyeken éltek. Már ebben az időben hajózták az arra alkalmas folyókat és egyéb vizeket, továbbá kialakultak a fő útvonalaik és átkelőhelyeik. Gondoljunk csak a nagy nyugat-keleti utak átkelőhelyeire, Budára és Pestre, valamint Szegedre, ahol a Maros és Tisza mentén haladó utakon járók és a folyókon hajózok vehették az irányt nyugat felé! E helyeknek és sok társuknak régészeti emlékeit már feltárták. Honfoglaló elődeink, akik már ismerték a téli-nyári szállások rendszerét, faházakban és sátrakban egyaránt laktak, valamint az előttük járók által kitaposott utakon és használt vizeken közlekedtek. A településhálón egyre inkább azok a helyek kaptak hangsúlyos szerepet, amelyek forgalmi csomópontok lettek, továbbá a vizek melletti téli szállásokból jöttek létre az állandóan lakott falvak, amelyek éppen úgy sorakoztak egymás mellett a hegyes vidékek folyóvölgyeiben, mint az alföldek folyói és tavai mellett. A kisebb-nagyobb települések körül, a vizektől távolabb ideiglenes lakott helyek, állattartó szállások alakultak ki. így jött létre már a korai időkben a települések hierarchikus rendje a honfoglalás után. Eme állapoton jelentős változás akkor következett be, amikor az egyes úri nemzetségek birtokaikban osztályt tettek, azaz egymás között felosztották őket, és ki-ki szolganépével a saját birtokára költözve letelepedett. E mozgalom során sok 5-10 házas apró falu, szolgatelep keletkezett. Közülük az életképtelenek hamar megszűntek, az erősek megizmosodtak, és faluvá fejlődtek. E helyzetet máig őrzik a Dunántúl aprófalvas vidékei. Az ún. falupusztásodás okai között a gazdaságiak mellett a háborús események, valamint természeti és egyéb katasztrófák (árvíz, tűzvész) játszottak szerepet. A falupusztásodási folyamatra erősen hatott az Alföldön a tatárjárás, majd a 15. században a nagyállattartás legelőigénye, végül a török hódoltság és a
