Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)

II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Honismereti-helytörténeti gyűjtemények

168 A honismereti tevékenysés közösségei és színterei „induló" állomány mennyisége közel két és fél ezer kötet volt. A vásárhelyi helyismere­ti gyűjteményről valójában 1976-tól lehet beszélni! Gyűjtőkörébe területileg a - törté­nelmi, a tanácsok megalakulása előtti - város és annak határa, valamint Mártély és Székkutas tartozik. Gyűjtjük az ebben a régióban kiadott és az erről a területről szóló dokumentumokat, kronológiai és tematikai határok nélkül. Az állomány szinte csak hagyományos adathordozókból áll, melynek nagysága a 2010. évi leltár szerint 7060 db. Másik nagy egységünk és gyűjteményünk igazi értéke, a folyóirat-gyűjtemény. Megtalálható itt a vásárhelyi lapkiadás 1869-es megindulásának első termékétől, a „Vá­sárhelyi Közlöny"-től kezdve a mai „Délvilág"-ig bezáróan a város szinte összes napi-, hetilapja és folyóirata, összesen 728 db kötési egység. Rendelkezünk közel 30 db külön­böző újság, periodika olyan évfolyamával, számával, melyek az OSZK-ban sem találha­tók meg. Aprónyomtatványaink, plakátjaink száma eléri a húszezret. A könyveket, kéz­iratokat, szakdolgozatokat polcon, szakrendben, lokálisan is elkülönítve, külön raktár­ban tároljuk, aprónyomtatványaink, plakátgyűjteményünk, csomagokban szintén itt ta­lálhatók. Kézikönyvtárunkat, térképeinket, fotóinkat és képeslapjainkat, valamint Ta­kács Ferencnek, a város egykori szociáldemokrata országgyűlési képviselőjének hagya­tékát a helyismereti kutatószobában helyeztük el. Ugyanitt őrizzük a város folyóirat­állományának nagyobb és értékesebb - 1869-től 1950-ig terjedő - részét. Régi hírlaptá­runk darabjait a megjelenés illetve az évfolyamok időrendjében, az 1951-től napjainkig tartó időszak újságköteteit a folyóiratraktár viszonylag elkülönített részében tároljuk. Könyvtárunk 1998-ban bevezette a Tinlib (ma Huntéka) elnevezésű számítógépes integrált rendszert, mely felváltotta a betűrendes és szakkatalógust. 2001-ben befeje­ződött a teljes helyismereti állomány feldolgozása, mely a hagyományos cédulakata­lógus mintájára feltárja a tanulmányköteteknek, iskolai évkönyveknek helyi vonatko­zású írásait is. A helyi szerzőkről, szerkesztőkről életrajzot, a kiadókról, nyomdákról (alapítási dátumot, működési időszakot) is több információt kapunk. Olvashatjuk a dedikációk és az ajánlások szövegét is. 1965. július 1-jétől napi sajtófigyelés folyik intézményünkben. Az először megyei és városi, majd 1973-tól csak városi szempontból végzett anyaggyűjtés és az ezzel egy időben (Kárász József által) végzett retrospektív feltárás eredményeként 1944. október 23-ától (a helyi sajtó újraindulásától) 1973-ig, valamint 1981-től 2010-ig adnak képet a város életéről a helyi és az országos sajtó tükrében. Több mint harmincezer tétel szere­pel a repertóriumokban, az 1981-től (Kőszegfalvi Ferenc összeállításában) kiadott válo­gatott városbibliográfiák több mint 10.000 tételt és kb. 2.500 db eseménynaptári tételt tartalmaznak. A papír alapú repertóriumok éves rendszerességgel jelentek meg, és mi­vel a sajtófigyelés már a 2000-es évek elején számítógépre is került, 2005-ben megszün­tettük a párhuzamosságot. A tájékoztatást segítik még a helyi folyóiratok cikkeiből (A Jövendő, Magyar Köz­társaság, Puszták Népe, Délsziget, Vásárhelyi Szó, Juss), a helyi személyekről (Németh László, Kiss Lajos, Török Károly, Péczely Attila, Tornyai János, Kajári Gyula, Pákozdy

Next

/
Oldalképek
Tartalom