Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Honismereti-helytörténeti gyűjtemények
160 A honismereti tevékenység közösségei és színterei Az 1920-as, 1930-as években még faköpülőben készítették a vajat, famozsárban törték a paprikát, mákot és a cukrot. Disznóölés előtt köszörűkövön élesítették a késeket, elővették a hurkatöltőt, a húsvágótokét. A házilag kifőzött szappant táblában tárolták. Minden házban használtak faragószéket, amelyet faragójancsiként emlegettek. A ház utolsó gazdájának foglalkozását az itt elhelyezett kubikus talicska jelzi. A tájház a 19. század végi és 1930-as évekbeli berendezésével a 20. század végén és a 21. század elején a legidősebb magyar látogatók többsége számára gyermekkorukból a nagyszülői házat idézi. A házat berendezték dr. Szűcs Judit néprajzkutató, múzeumigazgató vezetésével Kókai Józsefné és Szepesi Istvánná, a csongrádi Tari László Múzeum munkatársai. Első teremőre Maszlag István volt 1985-1990 között, eddigi utolsó teremőre Brindza László- né, aki leghosszabb ideje, 8 év óta jó gazdája a háznak. SZŰCS JUDIT A Széchenyi István Általános Iskola és Diákotthon helytörténeti és néprajzi gyűjteménye Csongrádon Az intézmény Csongrád város nyugati részén fekszik, az úgynevezett Külvárosban. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a körzet házait felújították, átépítették. A munkálatok közben sok-sok történeti, néprajzi érték „kiszorult" az új padlásokról, kamrákból, szobákból és konyhákból. A régi eszközök csak hányódtak az udvaron, „keresték" helyüket. Végül az általános iskolás gyerekeknek jutott eszükbe, hogy ezeket a múltat idéző tárgyi emlékeket el kellene vinni a nemrégen épült általános iskolába. A szaporodó és sokrétű anyag idővel kinőtte a folyosók szekrényeit és tárolóit. Az iskola vezetése ekkor elhatározta, hogy múzeumot hoz létre, s a helyet is megtalálta. A Széchenyi Úti Általános Iskolát ugyanis 1960 augusztusában adták át rendeltetésének, és a korabeli szabályok szerint légópincét építettek alá. Ebben a szellős, száraz alagsorban 1974-ben hét kisebb-nagyobb helyiséget alakítottak át múzeumnak. Az átalakításokhoz semmiféle külön pénz nem állt rendelkezésre, a legszükségesebb dologi kiadásokat az intézmény költségvetéséből fedezték: vásároltak faanyagot, festéket, padlólapokat. 1980-82-ben korszerűsítették az intézmény fűtés-, víz-, csatorna- és villamossági rendszerét, valamint négy tantermet építettek a főépülethez. E munkálatok jelentős része az alagsort, benne a múzeumot is érintette, ez utóbbit részben le kellett bontani. A szakipari munkálatok befejeztével a múzeumalapítási láz soha nem látott módon fellángolt. A gyűjtés az építkezés alatt sem szünetelt, ami arra késztette az intézmény vezetését, hogy újabb területeket, helyiségeket adjon át az alagsorból a múzeumnak. Újabb nagy összefogással - gyerekek, pedagógusok, technikai dolgozók, szülők, vállalatok részvételével - alakult ki a tizenhárom helyiséget betöltő állandó kiállítás. A gyűj-
