Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Honismereti közösségek
Honismereti közösségek 149 A szentesi Erősáramú Ipari Szakközépiskola honismereti szakköréről Egy kerek évszám mindenképpen összegzésre készteti a tanárt. Megfogalmazódhat az a kérdés, hogy kell-e tovább csinálni, lehet-e tovább a régi úton járni, vagy a gyakorlat kialakította új megközelítésben lehet csak tovább dolgozni. Én úgy gondolom most, hogy az utóbbi a járható út. Mit csinált tíz év alatt a szakkör? Három nagy témakörbe lehet sorolni a gyűjtés anyagát: 1. földrajzi név gyűjtése 2. tanyakutatás 3. népi kismesterségek megismerése. A földrajzi-névgyűjtést Szentesen és határában a szegedi JATE hét hallgatójával folytattuk 1972 februárjában. A tíz nap alatt a nagy határú város névanyagának kb. 80 %-át sikerült összegyűjteni. Természetesen a szükséges segítséget megkaptuk a különböző szervektől. A földrajzi nevek gyűjtése idején a határt járva sok öreg tanyával, ugyanakkor jól és szívesen mesélő idős tanyai emberrel ismerkedtünk meg. A tanyatörténettel foglalkozás már következett az előbbi munkából. Nagy segítségünkre volt ebben a munkában Juhász Antal: „Tanyatelek" című kérdőíve. Ebben a témakörben három igen jelentős pályamunkánk született. László Ignác „A fábiáni tanyánk", Szabó József „Alsóréti tanyák", Szakácsi Lajos „Egy szentesi tanya története". Ide sorolhatom még „A szentesi Bálint-ház" (Mindszenti Varga Imre) és a „Nagyapámék szobája" (Barta Ferenc) című dolgozatokat is. A mesterségek témában is három kiemelkedő dolgozat született: Rónyai Julianna tanulónk a késes és az ácsmesterségről írt, Eczeti Mihály „Amikor még dédnagyanyám kenderből szőtt" című dolgozatában szlovák ősei küzdelmes életét írta meg. A pályázatok adatközlői családtagok voltak. Tapasztalatom szerint igen nagy segítséget jelent, ha családtag mesél. A beszélgetések sokszor a felfedezés erejével hatnak, közelebb kerülnek a diákok az adatközlő családtagokhoz és a család életéhez, történetéhez. A pályamunkák közül csak a legkiemelkedőbbeket soroltam fel. így elmondva úgy tűnik, kerek, egész, talán lezárt is. Mégis hogyan tovább? Egy utca történetében szeretnénk megragadni a múltat, a jelent és a jövőt. A feldolgozás módszere a régi marad: a szó, az írás, a fénykép és a rajz. Több évre szóló munkának látszik. És utoljára arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy mi lehet a célja, feladata szakkörünknek egy szakközépiskolában. Hitem szerint a tudatformálásban, a személyiség fejlesztésében, kibontakoztatásában lehet igazán szerepe a néprajznak. Hiszem, hogy szakköri tagjaink tudatosabban fogják szemlélni szűk világukat, önmagukat, és egyedül is megbirkóznak az igaz értékek átmentésével. Természetesen a tudat formálásában, a személyiség kibontakoztatásában a néprajzi gyűjtőmunka csak egyetlen lehetőség a sok közül.3 ZSÍROS KATALIN 3 E rövid összefoglalót 1977. november első napjaiban mondtam el. A szakkörünkkel találkozni akart a szegedi tanárképző főiskola akkor alakuló honismereti szakköre. A főiskolai hallgatók vezetője Kováts Zoltán főiskolai tanár volt. Későbbiekben nem volt kapcsolatunk a szakkörrel.
