Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Árvízvédelmi napló

Kovács elvtárs, a Makói Járási Tanács V. B. elnöke telefonon jelentette, hogy ma reggel Hódmezővásárhelyre kitelepített marosleleiek közül 120 főt a termelőszövet­kezet hagymatábláiba gépkocsival oda szállítottak dolgozni. 4 óráig dolgoznak, 4-6 óráig a községben letisztálkodnak és a szükséges kellékeket magukhoz veszik, 6 órakor pontosan indulnak vissza Hódmezővásárhelyre. A műveletet a járási tanács V. B. elnöke és a járási pártbizottság első titkára személyesen ellenőrzik. Kéri Ko­vács elvtárs, hogy két autóbuszt biztosítsunk részükre annak érdekében, hogy na­gyobb számú dolgozót tudjanak munkára szállítani. Felhatalmaztam, hogy nevem­ben az AKÖV makói kirendeltség vezetőjétől, Molnár elvtárstól igényelje a két autóbuszt. Kovács elvtárs egyben jelentette, hogy Apátfalva községben az állomásfőnök fel­sőbb utasításra hivatkozva nem engedte felszállni a makói Mezőgazdasági Gépgyár munkásait a vonatra, mondván, hogy Makóra csak külön igazolással utazhatnak. (Komócsin) 15.50 h 15.50-kor felkértem Kiss Károly elvtársat a MÁV Igazgatóság vezetőjét, vizsgáltas­sa meg az apátfalvi állomásfőnök jelzett ténykedését és intézkedjen a helytelen te­vékenység megváltoztatására. 15.55 h Kiss Károly elvtárs jelentette, hogy szolgálati telefonon beszélt az apátfalvi állomás főnökével, aki megerősítette a hír valódiságát, jelezvén, hogy a MÁV Igazgatóság­tól kapott utasítást. Kiss elvtárs további vizsgálat során megállapította, hogy Forgó elvtárs, a Makói Városi Tanács v. b. elnöke kérte fel az igazgatóság illetékeseit, hogy ne engedjenek Makóra induló személyvonatokra felszállni a városi tanács iga­zolása nélkül senkit se. Forgó elvtárs ezt azzal indokolta, hogy így akadályozzák meg a visszaszivárgást. Komócsin elvtárs még ma este Forgó elvtárssal tisztázta a helyzetet. 16.00 h A megyei tanács Kereskedelmi Osztályának tájékoztatója: Szegeden a mai napra 250 mázsa alapvető élelmiszer (liszt, zsír, cukor, rizs, só) vált szükségessé, melynek kiszállítása folyamatban van. A fogyasztók 2-5 kilós té­teleket vásárolnak. A bolti dolgozók a vevők hangulatát igyekeznek kedvező irány­ba terelni. Tej, tejtermék, hús, kenyérellátás az igény szerint történik. A boltok fel­hívást kaptak arra, hogy készleteiket húskonzervből, húsos készételekből maximáli­san töltsék fel. Az árvízvédelem részéről igény merült fel, hogy a vállalat 1600 fő élelmezéséről (hideg) gondoskodjon. Ennek érdekében kiadtunk 4 mázsa gyulai kolbászt. A mai napon megérkezett Zalából a 30 q kereten felüli turista szalámi, melynek terítését Szegeden, Makón, Hódmezővásárhelyen és Szentesen a FÜSZÉRT Vállalat végez­te, a községi ÁFÉSZ-ek bejöttek az áruért. 15.45 h 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom