Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)
Árvízvédelmi napló
az átázás veszélyének legjobban kitett szakaszokon, majd ezt követően az említett töltésszakasz teljes hosszában a vízoldali töltésrézsű legalább töltéslábig történő fóliával takarása. Javasoljuk a munka azonnali megindítását. A már bekövetkezett, vagy bekövetkező átázások miatti töltés károsodások megakadályozására első lépcsőben a legveszélyeztetettebb helyeken a mentett oldali rézsű és hozzá csatlakozó terepszakasz homokzsákos, illetve kőbordás leterhelését el kell végezni. Az esetleg nagy területen jelentkező buzgárveszély leküzdésére, valamint a mentett oldali rézsűhöz csatlakozó terepszakasz statikai biztonságának növelésére a védvonallal párhuzamosan építendő szorítógát rendszer megépítését javasoljuk. A szorítógát rendszer kialakításának vázlatos tervét a Vízügyi Igazgatóság Lokalizációs Csoportja már korábban kapott utasításának megfelelően elkészítette. Az elkészített vázlathoz képest azt a módosítást javasoljuk, hogy elégségesnek látszik a szorítógát korona magasságának, terephez viszonyított kb. 1,5 m magasra való kiépítése, annak figyelembe vételével, hogy az egyes szorítógát kazettákon belül esetleg külön veszélyesen jelentkező buzgárok egyedileg is elfoghatok, illetőleg egy-egy kazetta töltése szükség szerint homokzsákokkal is megemelhető. A gyors megépítés és a helyszíni adottságok figyelembevételével együtt legcélszerűbbnek a már meglévő szorítógát rendszer nyomvonalának bővítése, azaz a meglévő szorítógátak méreteinek növelése. A munka kitűzés jellegű előkészítését az NKFV a helyszíni védelemvezetés szaktanácsadása mellett elvégzi, amely munkát Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ellenőrzi. E munka eredményeként az elvégzendő földmunka mennyiség kiszámítható, amelyet az előbb említett csoport végez el. Ezt a munkát május 29-én 20 óráig kell befejezni. A munka tényleges kivitelezésére egy külön építési részleget kell szervezni. Az építési részleg vezetőjét már most ki kell jelölni, hogy a holnapi nap folyamán az előkészítő munkához már bekapcsolódhasson és így a szállítóeszköz, gépigény, stb. tekintetében késedelem ne legyen. E kitűzéssel egy időben a holnapi nap folyamán ki kell jelölni a szükséges anyagerő helyeket, a szállítási útvonalakat is. Az NKFV a 47-es főközlekedési út melletti technológiai ipartelepnél lévő kb. 20 ezer m3 anyagot rendelkezésre tud bocsátani, amennyiben a fenti céloknak minőségileg megfelel. Ezt a vizsgálatot a felhasználás előtt el kell végezni. A kijelölt felvonulási útvonalakat lehetőleg már a holnapi nap folyamán szállításra alkalmassá kell tenni. Az NKFV képviselői közlik, hogy közvetlen saját erőforrásból az előbb említett munkák kivitelezéséhez jelentős technikai, műszaki segítséget adni tudnak. Az előzetes durva becslés szerint mozgósítandó földtömeg kb. 70 ezer m3-t tesz ki. A munkát úgy kell végezni, hogy a szorítógát rendszer a várható tetőzésék, illetőleg átázások figyelembe vételével 8-10 nap alatt elkészüljön. Külön gondoskodni kell arról, hogy a helyi védelemvezetés előre rögzített igényei szerint a munkát a legveszélyesebb helyeken kezdjék meg, majd innen haladjanak a többi szakasz felé. 77