Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Árvízvédelmi napló

Felvetődött továbbá, hogy a hódmezővásárhelyi tanács nem nyújt kellő segítsé­get abban, hogy a védelemvezetéshez szükséges adminisztratív munkaerőket megkapják. 18.35 h A Csm-i Tanács ügyeletét utasították, hogy az ételek kiosztása céljából a hódmező­vásárhelyi tanácsnál járjon el, megfelelő szakképzett közerők biztosítása, továbbá a védelemvezetők számára szükséges adminisztratív munkaerők biztosítása érdeké­ben. Kértük, hogy a megtett intézkedések eredményéről másnap reggel adjanak tá­jékoztatást. 18.40 h Az elmúlt éjjel a Körös mellett a Zalotai gátőrháznál igen nagymérvű átnedvesedés következett be. A talaj 50-100 cm mélységben sár. Rőzse, kő és homokzsák leter­helést végeztek, majd megkezdték a töltés szádfallal való védését. Az őrház az át­nedvesedett talajba lassan belesüllyed. A melléképület összedőlt, a főépület is meg­repedezett. A munkánál a hódmezővásárhelyi laktanya III. árvízosztályának 1-2-3 számú KISZ brigádja Horváth Lajos őrnagy vezetésével példamutatóan gyors és pontos munkát végzett. A védekezés vezetője kérte, hogy a katonákat ha lehetséges külön dicséretbe része­sítsék. 22.45 h A MÁV jelenti, hogy Kiss Károly igazgató intézkedett a tekintetben, hogy a vasút saját erejéből 24 óráig az alábbi készenléti szerelvényeket állítja ki Szentes és Hódmezővásárhely állomásokon Szegvár és Mindszent részére tartaléknak. Hódmezővásárhelyi állomáson készenlétben fog állni 26 személykocsi 1730 ülő­hellyel, 25 Gub teherkocsi 1000 férőhellyel, Szentes állomáson 19 személykocsi 1278 ülőhellyel. A szerelvények 22.45 h-kor, illetve 23.10 h-kor az állomásokra megérkeznek. Mindkét helyen a vonatparancsnokok és a személyzet is készenlétben vannak. 1970. JÚNIUS HÓ 5. 06.00 h Árvízvédelmi Szállítási Operatív Bizottság jelentése. Kapacitás állomány (Védelem részére) Fix platós tgk. 283 db (a létszám mozgásban van) Billenő platós tgk. 744 db Autóbusz 10 db Taxi 29 db 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom